2018. január 4., csütörtök

HOGYAN TUDJA ÉPP A FIDESZ MEGÚSZNI A SZÁMVEVŐSZÉKI VIZSGÁLATOT?

INDEX
Szerző: FÁBIÁN TAMÁS
2018.01.04.


A Fidesz (és a KDNP) is megússza, hogy a választásokig kutakodjon a gazdálkodásukban az utóbbi időben nagyon bekeményedő Állami Számvevőszék. Ennyire kilóg a lóláb? Nem egészen: Orbánéknak szerencséjük van, méghozzá azért, mert a 94-es választás után az MSZP és az SZDSZ került kivételes helyzetbe. A Fidesznek a jogszabályi környezettel is jól jön ki a lépés: 2010 után még keményebb büntetést kaphattak volna, mint most a Jobbik, mert ami akkor még csupán etikátlan volt, az ma már törvénytelen is.

Tavaly év végén jelent meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2018 első félévére vonatkozó ellenőrzési terve, amelyből kiderült, hogy a szervezet májusig az MNB, az NMHH, a MÁK és több önkormányzat mellett pártok alapítványait is ellenőrizni fogja. A hét ellenőrizni tervezett pártalapítvány az MSZP-hez, az LMP-hez, a DK-hoz, a Jobbikhoz, az Együtthöz, a Liberálisokhoz és a Párbeszédhez tartozik.

Önmagában ebben nincs semmi meglepő, hiszen az ÁSZ-nak az a dolga, hogy pártok és pártalapítványok gazdálkodását is ellenőrizze, viszont ez a helyzet azt is jelenti, hogy
az áprilisi választásokig csak a Fidesz és a KDNP gazdálkodását nem vizsgálja ismét az állami szervezet.

Azok után, hogy decemberben a Jobbik 660 milliós gigabüntetést kapott az ÁSZ-tól és több kisebb pártra is komoly bírságot szabtak ki, adja magát az az értelmezés, hogy itt nemcsak a lóláb lóg ki, hanem az egész ló.

De tényleg arról van szó, hogy Orbánék már a látszatra mit sem adva zsinóron rángatnak egy elvileg független állami szervezetet? Mégis hogyan lehetséges, hogy a választásokig csak a kormánypártokat nem ellenőrzi az ÁSZ? A különös helyzetre több magyarázat is kínálkozik:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése