2018. január 16., kedd

HONT ANDRÁS: UTOLSÓ SZAVAK A VÁLASZTÁSI BOJKOTT ÜGYÉBEN

HVG ONLINE - ITTHON
Szerző: HONT ANDRÁS
2018.01.16.


A Fidesz választáson nem győzhető le, de ez nem jelenti azt, hogy a kormánypárt által az országra erőltetett rendszerre nem adhatnának az ellenzéki pártok megfelelő politikai választ. Az Állami Számvevőszék ugyanis nagy szívességet tett azoknak, akik nem kívánják Orbán Viktor színházában játszani az alabárdos szerepét. Domokos Lászlóék ugyanis okot adtak a választás bojkottjára. 
Hont András vitaindító cikke.

Már a 2014-es választást is bojkottálni kellett volna.

Sőt, azt kellett volna igazán. Nem is feltétlenül azért, mert a Fidesz egyoldalúan, saját érdekei szerint – noha kétségtelenül a létező jogszabályokat betartva – módosította a választási szabályokat, hanem mert hatalmát szinte megingathatatlanná tette – hozzon bármilyen eredményt az első ciklusát lezáró választás. A leválthatatlan Fidesz-káderek sokasága, az elérhetetlen közalapítványokba és kamarákba kiszervezett állami funkciók, a hihetetlen mértékűre duzzasztott magánvagyonok (amelyek adott esetben persze aktiválhatók politikai célokra) mind azt szolgálták, hogy egy nemfideszes kormány gúzsba kötve táncoljon, és az ország egy része fölötti uralmat, választói felhatalmazás nélkül, Felcsútról is gyakorolni lehessen.

Márpedig a választás nem pusztán arról szól, hogy a népakarat kifejezésre jusson, hanem hogy érvényesüljön is: az új parlament megalakulását követően fölálló kormány elképzelései szerint, a polgároknak tett ígéretei alapján irányítani tudja az államéletet.

A választói szabadság és a kormányzati cselekvőképesség visszanyerésére hagyományos, tehát szavazásos úton egyetlen mód kínálkozott: az ellenzék valamelyik része alkotmányozó többséget szerez. Erről ugyan fantáziáltak néhányan, de a miénkhez hasonló szisztémákban reális esély az elsöprő győzelemre csak akkor adott, ha a kormány már hivatali ideje alatt de facto megbukik, és a voksolás csak a békés levonulás lehetőségét biztosítja. 2014-ben ez valóban nem volt több, mint fantázia, de korábban volt példa erre is, a jelen helyzetben sem tanulság nélküli, hogy mi vezetett addig – térjünk rá vissza a cikk vége felé...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.