2018. január 31., szerda

KARÁCSONY GERGELY: "A JOGÁLLAMISÁG HELYREÁLLÍTÁSÁT AZ UTCA NÉPE FOGJA KIKÖVETELNI"

ZOOM
Szerző: LENGYEL TIBOR-MURÁNYI ANDRÁS
2018.01.31.


- Ha a pártok most elbénázzák, áprilisban újabb Fidesz-kétharmad is lehet

- Áruló, lefizetett MSZP-sekről akkor beszéljen valaki, ha bizonyítani is tudja
Pécsett az LMP-nek is vissza kellene lépnie Mellár érdekében – az MSZP megtette
- Le kell állítani a Liget-projektet, ami önmagában több mint 200 milliárd forintos tétel

- A jelenlegi kormány nem munka-, hanem a tőkealapú társadalmat építi
- „Az egy fura elképzelés, hogy én vagyok a kormányfő-jelölt, de nem lehet rám szavazni”
- „Szeretném beletörölni a lábam abba az Alaptörvénybe, amit maguknak készítettek”

Tíz évig volt közvélemény-kutató. Hogyan tud rezzenéstelen arccal az ellenzék győzelméről beszélni?

Úgy, hogy az ellenzék győzelemre áll. Az emberek változást akarnak, és minden közvélemény-kutatás alapján többségben vannak azok, akik szerint kormányváltás kellene. Ez négy évvel ezelőtt nem így volt. Úgy fest, egyelőre csak a pártok nem értik az idők szavát, de be fognak állni a sorba, mert a választók kikényszerítik ezt.

Azt mondta, csalódott lenne, ha húsz százalék alatt végezne az MSZP-Párbeszéd. Azt tudjuk, hogy Molnár Gyula egy vereség után lemondana, de mit tenne ön? Visszavonulna Zuglóba, és a 2019-es főpolgármester-választásra készülne?

Én miniszterelnöknek készülök. Ha az ellenzék nem szerzi meg az ehhez szükséges parlamenti többséget, akkor folytatom a munkámat polgármesterként Zuglóban. Ennél messzebbre egyelőre nem látok, és nem is erre koncentrálok...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.