2018. január 8., hétfő

KÖZÉPKORÚAK, MINT MUNKAKERESŐK

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2018.01.07.


A magyar munkaerő-piaccal kapcsolatban nem egyszer egymásnak, és a különböző tapasztalatoknak is ellentmondó vélekedésekről lehet olvasni. Az egyik ilyen vélekedés az, hogy az orbáni unortodox workfare, azaz a közmunka-alapú társadalommodell mindent megold. Míg a másik az, hogy akkora a szakemberhiány, hogy csak úgy vadásszák az embereket.

A két vélemény különben nem egymásnak ellentmondó, hanem egymás mellett is létező. Az a vélemény, amely szerint szó sem lehet életkor szerinti diszkriminációról a szakemberhiány miatt, az utóbbihoz van közelebb. Az említett vélemény egyébként az ATV-nek, a 45 év feletti munkavállalók helyzetével foglalkozó összeállításában szerepe. A Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége által megfogalmazva. Amelyben különben az is olvasható, hogy az érintett korosztály számára is közel másfél év az átlagos álláskeresési idő. Ennek egészen biztosan több oka van, és ezek között egészen biztosan szerepel a pozícióféltés és a kommunikációs elesettség is. Az utóbbira ugyan általában úgy gondolunk, hogy a fiatal HR-es nem találja meg a hangot a középkorú és idősebb jelentkezővel. Valójában azonban nem csak erről leht szó.

Nem egy esetben szinte biztosan szerepet kap az is, hogy nagyon nehezen vállalja be valaki a szüleivel talán egy idős jelentkező egyfajta „vizzgáztatását”. Ezért inkább be sem hívja egy találkozásra. Mert cikinek érzi, ha nemet kell mondania. Ahogy azt is, ha esetleg kiderül: ő sem a szakmája csúcsa. Mert az is előfordulhat, hogy a sok vihart megélt jelentkező esetleg azt is észreveszi, ha a fejvadász már egy teszt összeállításánál is bénázott. Ilyen teszthez nekem is volt már szerencsém, és talán gyakoribb, mint azt az interjúztatók hiszik magukról. Ahogy annak is van valami keserédes bája, amikor ezer éves kipipálható listákból kérdezik az embert. Olyanból, aminek már az elvárt válaszát is felmondja valaki. Akár félálomban is. Ilyenkor, illetve különösen akkor, ha a kérdések a korábbi válaszokat teljesen figyelmen kívül hagyva sorjáznak, könnyen lebukik a feladatára inkompetens HR-es. Amely lebukás egy frissen végzett fiatallal szembeneséllyel bír...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.