2018. január 25., csütörtök

LELEPLEZTE ORBÁN VIKTOR ÚJABB MENEKÜLTÜGYI BLÖFFJÉT A HUMAN RIGHTS WATCH ÉVES JELENTÉSE

168 ÓRA ONLINE
Szerző: BÍRÓ MARIANNA
2018.01.24.



2016-ban még több mint 28 ezren, tavaly már csak 3000 ezren kérelmeztek menekültstátusz Magyarországon, a kormány mégis többeket fogadott be. Miközben a Human Rights Watch az emberi jogi eseményeket dokumentálta, indirekt rávilágított Orbán Viktor újabb hazugságára. Ám a magyar emberi jogi helyzet nemcsak menekültügyben siralmas.


Kilencven ország emberi jogi helyzetét, továbbá a joggyakorlásban és a jogvédelemben végbemenő változásokat vizsgálja a Human Rights Watch (HRW) évről évre. Múlt héten hozták nyilvánosságra a 28. ilyen jelentésüket, idén is külön fejezetet szentelve Magyarországnak (a 222. oldaltól kezdődően), s egyben ezúttal is sajnálatos magyarországi eseményeket dokumentálva az utókor számára.
A Magyarországra vonatkozó fejezet ugyanis a 2017-ben történt, elsősorban menekültekkel való bánásmódot érintő eseteket veszi végig, rögtön azzal kezdve, hogy a regisztrált menedékkérők számának általános csökkenése volt megfigyelhető, hiszen a 2016 azonos időszakára vonatkozó 26 ezerrel (a jelentés novemberig szól, ám valójában 28 ezer 800) szemben2017-ben már csak 3035 menedékkérelmet regisztrált a magyar állam. A legtöbben Afganisztánból, Irakból és Szíriából szerettek volna menedéket kérni Magyarországon...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.