2018. január 18., csütörtök

MAGYARORSZÁG 50 PALESZTIN DIÁKNAK NYÚJT MAGYAR ÖSZTÖNDÍJAT - NEMZETKÖZI LAPSZEMLE

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Klubrádió / CSERNYÁNSZKY JUDIT
2018.01.18.


Az európai országokat arra szólította fel a Palesztin Felszabadítási Szervezet vezető testületének tagja, Hanan Ashrawi, hogy kérjék számon Izraelen a nemzetközi törvények betartását és követeljék a törvénytelenségek beszüntetését – ezt adta ki közleményben a palesztin vezetés, miközben Rada Csabával, a magyar külügyminisztérium főosztályvezetőjével folytatott kétoldalú találkozót Ramallahban – tudtuk meg WAFA, a palesztin hírügynökség tudósításából. Rada Csabával megtárgyalták a Trump elnök által a mintegy hat millió palesztin menekülteknek szánt segély részbeni megvonását, illetve annak következményeit.

Ashrawi szerint új alapokra kell helyezni a magyar-palesztin kapcsolatokat, az esetleges félreértéseket eloszlatni - derült ki a WAFA írásából. Megjegyezzük: mindez annak ismeretében érdekes fejlemény, hogy Magyarország ugyan tartózkodott az ENSZ közgyűlésén a Trump-féle Jeruzsálem izraeli státusza megerősítésének a szavazásán, de a színfalak mögött támogatásáról biztosította erről Amerikát, sőt egyes híradások tudni vélték, hogy hazánk is fontolgatja a követség Jeruzsálembe költöztetését Tel Avivból. A magyar partnerrel folytatott megbeszélést követő közlemény szerint Magyarország 50 palesztin diáknak nyújt magyar ösztöndíjat. 

A szlovén rendőrség 20 menekültre bukkant a balesetet szenvedett kisteherautóban, amint az Horvátországból jövet a határon átjutott – tudtuk meg az AP amerikai hírügynökség tudósítása alapján a szlovén FireEngineering portálról. Emellett azt is, hogy a furgon osztrák rendszámú volt, sofőrje ukrán. Amikor a rendőrség a nyomába eredt, gyorsított és megcsúszott a jármű. Az utasokat kórházba kellett szállítani. Eközben az ENSZ menekülteket segélyező csoportja - élén Ahmed Al Meraikhi megbízottal - épp a belgrádi menekülttáborba látogattak, és elégedetten nyilatkoztak az ott tapasztalt bánásmódról és az ellátás körülményeiről, sőt követendő példának állították más országok elé. A cikk azzal zárul, hogy az uniós határokat, Magyarországot és Horvátországot elért menekülteket a rendőrség gyakran visszatartja, visszaküldi. Magyarország pedig drótkerítést épített a menekültáradat megállítására...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.