2018. január 16., kedd

MÉG A VÁLASZTÁSOK ELŐTT BEGYŰJTI ORBÁN AZ ALATTVALÓI HŰSÉGNYILATKOZATAIT

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2018.01.16.


Látványos a szervilizmus térnyerése a magyar kormánypárton belül és azon kívül is. Úgy tűnik, a miniszterelnök először a hívei fölött szeretné biztosítani egyeduralmát, utána pedig a választások révén az egész országra kiterjesztené ezt. Olyan zsigeri ösztönökre épít ezzel Orbán Viktor, melyeknek jelentős szerepük volt mind a Horthy-éra, mind a Kádár-rendszer fenntartásában. A hajbókoló pártkatonák mellett azonban ma már feltűnnek a kifejezetten személyi kultuszt idéző gesztusok is, ami már leginkább a Rákosi-rendszert juttatja eszünkbe.

A pártközpont utasításának megfelelően, január 12-én megtartották a fideszes polgármesterek Soros-ellenes közgyűlését a budapesti Bálnában. Voltak olyanok, akik zászlókkal felszerelkezve, a harcias hangulatnak megfelelő ruházatban (értsd: terepruhában) érkeztek, de nem is a külsőségek voltak igazán figyelemreméltóak ezen a rendezvényen, hanem a hangzatos beszédek. A „frontvonalban” szolgáló polgármesterek például hálát rebegtek a magyar kormánynak - élén Orbán Viktornak -, hogy a kettős kerítéssel megvédte őket és polgáraikat a menekültek hordáitól.

"A kerítés nekünk úgy jött, mint egy falat kenyér az éhezőnek" – mondta például Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere. Makó fideszes vezetője még ennél is messzebb ment a helyzet dramatizálásában. "Szeretnének a migránsoknak gyereket szülni? Ébredj Európa! Milyen világ vár így Európára?" – tette fel a költői kérdést Farkas Éva. A kormány és vezetőjének fényezésében azonban senki se tudott versenyre kelni Papp Lászlóval, Debrecen kormánypárti polgármesterével. Ő beszédét egészen egyszerűen úgy zárta: „Hajrá Magyarország, Hajrá Orbán Viktor!”

Ma Magyarországon a Fidesz az egyetlen politikai erő, ahol a párt vezetője iránti hűség kifejezése nem a színfalak mögött történik meg, hanem nyilvánosan, sőt kifejezetten látványos gesztusokkal. Nyilván ebben a jelenségben döntő szerepe van Orbán Viktor karakterének, hiszen mindig olyan pártot szeretett volna, amelyben nincsenek platformok, nyílt viták, a személyi vetélkedéseket pedig leginkább arra használta fel, hogy saját pozícióját erősítse a tömörülés élén azzal, hogy igazságot tesz két egymással marakodó miniszter vagy parlamenti képviselő között...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.