2018. január 9., kedd

MENNYIRE SZÍNJÁTÉK AZ ÁSZ MÁRTÍRGYÁRTÁSA?

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2018.01.08.



A Jobbik a legutóbbi hírek szerint már konkrét, és igen záros, határidőt is kapott az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által kiszabott bírság befizetésére. Az okot már régebb óta ismerjük. Egy olyan törvény megsértésére hivatkozik, amely a 2014-es választási kampány javának lezártát követően, 2014. január 1-én, lépett életbe. Aligha véletlenül.

A most éppen a Jobbikot támogatni látszó Simicska akkor még javában a Fidesznek hajtotta a pénzt, és talán a kedvezményes plakáthelyeket is. annyira meg a Fidesz gombnyomogató robotjai sem idióták, hogy egy törvénnyel magukat, illetve pártjukat, és annak támogatóját szívassák meg. Simicska azóta jobbra el. Új kampány indult, és igazán érdemesnek tűnhet a Jobbik piszkálása. Már csak azért is, mert az arrafelé kacsingató fideszes szavazókat sem árt elbizonytalanítani. Amellett, hogy a Jobbik szavazóbázisa valószínűleg önerőből is identitási válságba lehet. Mert elég nehéz lehet igazodni egy magát egykor radikálisnak, valamint gárdamellényesnek bemutató párt-koncepcióhoz. Mármint nehéz lehet konzekvensen igazodni úgy, hogy a párt valójában a nagy cukiskodásban sem nagyon hatolódik el a zsidózó-cigányozó megnyilatkozásoktól.

De mindez nem igazán látszik ellentmondani annak az alternatív forgatókönyvnek sem, amely egy baloldali támogatással országgyűlésbe lobbizott jobbikkal számol. Amelynek szinte természetes szövetséges lehet az a politikai katyvasz, amit az egykor antiklerikális beszólásáról ismert Fidesz, valamint a klarikális lobbit képviselő alig-keresztény KDNP képvisel jelenleg. Mert azért a pakliban benne van az is, hogy a politikai megrendelésre kiróttnak tűnő bírságnak van, illetve lehet ilyen szerepe is. Összegyógyíthatja az ÁSZ-üldözötteket a választások előjátékában. Ahogy a DK is bejelentette a kiszabott bírság be nem fizetését. Az persze egy másik kérdés lehet, hogy a politikai mártíromság milyen mértékben fizetődik ki a választások során. De ez a későbbiekben majd csak kiderül. Ahogy az is, hogy valóban történt-e valamilyen háttéralkú a Fidesz-Jobbik kolaícióra, vagy akárcsak a hallgatólagos megegyezésre. Ami azért sem lenne meglepő, mert a szólamok szintjén elég komoly áthallások alakultak ki az évek során...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.