2018. január 11., csütörtök

MIÉRT PONT A FACEBOOK-TÓL FÉLJÜNK?

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2018.01.10.


A Facebook nyilvánvalóan egy olyan fórummá, platformmá vált, ami egyre több szempontból hasonlít a hétköznapi életterekhez. Egy legutóbbi írás szerint már félni is lehet miatta. Mármint amiatt, hogy ki mit „lájkol”, illetve kinek az ismerőse. Holott ez egyáltalán nem a közösségi oldal sajátja, és nem is okvetlenül politikai indíttatású jelenség.

A hétköznapok félelmei igen régóta adottak. Már a barlangban sem volt okvetlenül könnyű lefolyású testi sértés záloga a törzs vezetőjét az orra előtt froclizni. Valójában ezeket a félelmeket szinte minden hierarchikus rendszerben megtapasztalhatja az, aki nem a csúcs közelében éli az életét. Lehet azt mondani, hogy ez a diktatúra sajátja, és ez nagyon jól is hangzik. holott inkább arról van szó, hogy a diktatúra, mint szintén erősen hierarchikus hatalmi rendszer, kihasználja az említett jelenséget, hajlamot. Ahogy a sorok közti lét sem okvetlenül a diktatúrák sajátja, hanem a diktatúra az, ami az általános közéletbe is uralkodóvá teheti. De ettől még igaz, hogy egészen normális jelenség lehet a sorok közé olvasás készségének megtanulása.

Annyira, hogy meg merném kockáztatni annak a kijelentését, hogy az életre felkészítő szülői nevelés részének tekinthető. Már csak azért is, mert aligha hiszem, hogy a családban elhangzó minden megjegyzést, kritikát, vagy akárcsak információtöredékeket mindenki a gyermeke tanárától szeretné visszahallani. Márpedig a „de ezt ne mond el az iskolában” az első lépés azon az úton, amelyen a ki nem mondott gondolatok iránt is érzékenyítjük a gyermeket. A közösségi médiák kapcsán pedig különösen jelentős lenne ez a fajta szülői közreműködés, nevelési tevékenység. Egyszerűen nem lehet elintézni, elkenni ezt a felelősséget azzal, hogy „nincs semmi baj, csak a diktatúra miatt félünk”. Ettől még nagy hasznát veheti ennek az ismeretnek valaki a diktatúra hatalmának kiépültsége esetén. Nem egy esetben a túlélés záloga lehet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.