2018. január 14., vasárnap

MUNKAÜGYI VISSZAÉLÉSEK ÉS ADÓCSALÁS: HOGY VEHETIK FEL A KESZTYŰT A KISVÁLLALKOZÁSOK AZ EMELKEDŐ BÉREK MELLETT?

MÉRCE
Szerző: BÜTTL FERENC
2018.01.13.


A hazai munkaügyi ellenőrzések lesújtó tapasztalatairól már írtunk korábban. A hazai cégek – igen, alapvetően a KKV szektor vállalatai a hunyók – igen magas arányban szegik meg a munkaügyi szabályokat, hágják át az előírásokat, hagyják figyelmen kívül a munkavállalók érdekeit. Nemrég újabb tapasztalatokról számolt be a napi.hu.

Ezúttal a személy- és vagyonvédelmi ágazatot ellenőrizte a munkaügyi hatóság és bizony az eredmények igen rosszak, akár tragikusnak is mondhatóak.

2017. október és november között tartotta a munkaügyi hatóság a személy- és vagyonvédelmi ágazatot érintő célvizsgálatát, amelynek során 1026 céget és annak 2592 dolgozóját ellenőrizték. Az eredmény önmagáért beszél: a cégek 76 százalékánál és a munkavállalók 68 százalékánál találtak jogsértést.”

– írja a napi.hu, majd idéz a jelentésből, miszerint az adott területen dolgozók „kiszolgáltatott helyzetükről és az ágazatban jellemző bizonytalanságokról” számolnak be.

Hogy a munkavállalók kiszolgáltatottsága nem csökkent, hanem éppenséggel nőtt az Orbán-rendszerben, azt nem csak a munka törvénykönyvének 2011-es, a munkaadók szempontjainak megfelelő módosítása, de hétköznapi tapasztalataink is jelzik. Mint ahogy azt is megerősítik saját tapasztalataink, hogy munka törvénykönyve ide vagy oda, a 2017-es év a munkavállalók számára jelentős előrelépést hozott mind a keresetek alakulása (legalábbis az átlag szintjén), mind a munkakörülmények, mind az érdekérvényesítés terén...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése