2018. január 20., szombat

NYÍLT LEVÉL AZ RMDSZ-HEZ: MA MÁR NEM ÉRDEMES TITKOLÓZNI

ÁTLÁTSZÓ - ERDÉLY BLOG
Szerző: SIPOS ZOLTÁN
2018.01.19. 


Tavaly decemberben a bíróság közérdekű adatok kiadására kötelezte a Szövetséget. Jelen nyílt levélben arról szeretnénk meggyőzni Porcsalmi Bálint ügyvezető elnököt, ne fellebbezzen a döntés ellen.

Tisztelt ügyvezető elnök úr!

Az elkövetkező néhány napban döntenie kell arról, hogy fellebbez-e az RMDSZ azon első fokú bírósági döntés ellen, mely a szervezetet közérdekű adatok kiadására kötelezi. A nyílt levél célja, hogy meggyőzzük: fogadja el a döntést, és ne fellebbezzen.

A román kormány által az erdélyi magyar közösség számára folyósított támogatások kérdése, melyet jelenleg az RMDSZ kezel, régóta foglalkoztatja az erdélyi magyar közvéleményt. Bár az idők folyamán több kísérlet is történt arra, hogy rábírják a Communitas Alapítványt, illetve az RMDSZ-t arra, hogy részletesen beszámoljon, pontosan mire költi ezt az évi 4-5 millió eurónak megfelelő támogatást, ezek a próbálkozások kevés eredménnyel jártak.

Az Átlátszó Erdély kiemelt célkitűzése, hogy tájékoztassa a nyilvánosságot arról, hogy mire költi az RMDSZ ezt a pénzt.

2017 decemberében a Kolozsvári Bíróság helyet adott kérésünknek, és elrendelte az Átlátszó Erdély által kért közérdekű adatok kiadását. A döntés – mely jelenleg nem jogerős – egyben azt jelenti, hogy a bíróság elutasította az RMDSZ arra vonatkozó érveit, hogy a közérdekű adatokhoz való hozzáférésről szóló, 544/2001-es törvény rendelkezései az RMDSZ-re nem vonatkoznak. Ezután tehát az RMDSZ-nek válaszolnia kell az adatigénylésekre úgy, ahogy azt a törvény előírja.

Úgy gondoljuk – és a bíróság döntése is ezt az értelmezést erősíti –, hogy amennyiben az RMDSZ magára vállalja az erdélyi magyar társadalom megszervezésének a feladatát, és ennek a feladatnak a teljesítésére a bukaresti kormánytól kapott közpénzt használja, akkor közhasznú tevékenységet folytat, függetlenül attól, hogy az RMDSZ-nek mint szervezetnek milyen a jogi státusza.

A tavaly módosított 544/2001-es törvény szelleme egyértelmű, és ez a módosítás indoklásából is kiderül: a módosítás célja az volt, hogy, minden, közpénzekkel gazdálkodó jogi entitás a hatálya alá essen, az adatszolgáltatási kötelezettség alól ne lehessen jogszabályok csűrésével-csavarásával, erőltetett értelmezésekkel kibúvót találni.

Akárcsak a többségi társadalom tagjainak, nekünk, erdélyi magyaroknak is jogunk van tudni, mire költik a kormány által nekünk folyósított közpénzeket – végső soron saját adólejeinket –, ugyanúgy, ahogy jogunk van az anyanyelvünk használatához, vagy a magyar nyelvű oktatáshoz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése