2018. január 6., szombat

SZOCIÁLIS UNIÓ: REMÉNY VAGY HIÚ ÁBRÁND

NÉPSZAVA ONLINE - SZÉP SZÓ
Szerző: CSIBA KATALIN
2018.01.06.


Kétéves előkészítés után, november 17-én Göteborgban aláírták a Szociális Jogok Európai Pillérének nyilatkozatát, amely műfaját tekintve csupán egy politikai deklaráció. Azonban a folyamat mégis nagy port kavart, ugyanis ez a Maastrichti Szerződés szociális kritikájára adott első európai szintű reakció.

Megrekedt konvergencia

A 2008-as gazdasági válság következményeinek hatására került be a közbeszédbe, hogy az európai jogrendből fájóan hiányzik a humánpolitikák, azaz a foglalkoztatás- és szociálpolitika, az egészségügy és az oktatás érdemi harmonizációja. A kérdés megértéséhez vissza kell nyúlnunk a 25 éves Maastrichti Szerződésig, mely az EU történetének egyik legfontosabb dokumentuma. Mivel ez Európa legnagyobb gazdaságainak integrációját hivatott szolgálni, a legfontosabb gazdasági ágazatok egybeolvasztása, valamint az euró és közös monetáris politika bevezetése alkotja a gerincét. Azonban a foglalkoztatás- és szociálpolitikák egységesítéséről, valamint a humánerőforrásba való közösségi befektetésről valójában azóta sincs szó uniós szinten. Amikor az Európai Bizottság 2016 folyamán útjára bocsátotta a szociális pillér becenevű kezdeményezést, a Juncker vezette bizottság lényegében azt a kérdést tette fel, hogy képesek vagyunk-e befoltozni a humán szakpolitikák terén tátongó lukat, ami miatt megtorpant a szegényebb tagországok felzárkózása, és ami közrejátszik a szegények és gazdagok közötti szakadék növekedésében szinte minden tagországban.

Az európai integrációs folyamat egésze mögött az a klasszikus gazdaságpolitikai feltételezés állt, hogy az egybeolvasztott piacok, főleg a közös munkaerőpiac és a munkaerő teljesen szabad mozgása magától ki fogja egyenlíteni az európai béreket és a jóléti szolgáltatások is közelíteni fognak egymáshoz. Jelenleg azonban úgy tűnik, mintha egy köztes állapotban rekedt volna meg a folyamat. Többek között a nyelvi korlátok miatt az EU-s munkaerőpiac nem elég mobil ahhoz, hogy gyors bérkiegyenlítődést eredményezzen. A bérkiegyenlítődés magától is lassú, de a keleti blokk jobboldali kormányai rendre igyekeznek korlátozni azt, és védik az olcsó munkaerőre épített nemzetstratégiájukat. Ez komoly feszültséget kelt a nyugat-európai országokban, ahol a keleti olcsó munkaerő lefele nyomná a béreket, és a “szociális dömping” miatt erőre kaptak a szélsőjobboldali nézetek. A szociál- és foglalkoztatáspolitikák törvényi hatáskörét a tagországok pedig különböző okokból, foggal körömmel saját hatáskörben akarják tartani. Ez hasonló helyzet, mint hajdanán a környezetvédelmi problémák - melyek ugyanúgy nem tisztelik az adminisztrációs határokat - nemzeti hatáskörben való kezelése, sűrű egymásra mutogatás közepette...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése