2018. január 22., hétfő

TIMEO DANAOS

JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2018.01.20.


Az egyházi iskolákról olvasok mostanában egyre többször, minthogy szaporodnak. Osztódással. Ha egyházi iskoláról hallok, az mindig olyasféle reakciót vált ki belőlem, mint amilyet például egy csúnya balesetről érkező hír.
Próbálom megmagyarázni.
A családi hagyomány szerint a bencésekhez kellett volna járnom, de az ő gimnáziumuk megszűnt a fővárosban, maradtak a piaristák.
A családi hagyomány esetemben azért nem érvényesülhetett a maga teljességében, mert a családom atomjaira hullott nem sokkal a születésem után, apámról és anyámról főképp hallomásból tudtam. Néha jelentkeztek ugyan, de én nem foglalkoztam velük, 16 éves koromig ők sem velem, legalábbis azt hittem. Csak jóval később kezdtem gondolkodni azon, hogyan szabadulhattam '57 nyarán, hónapokkal azután, hogy a különféle őrök mindennap azzal biztattak, másnap visznek kivégezni (azt a legendát nyugodtan tessék elfelejteni, hogy a jog szerint kiskorút nem lehet kivégezni, mert a jog előírásaira akkortájt nem voltak olyan nagyon kényesek, és nincs ugyan bizonyítékom, de a smasszerek - bár nem kérdeztem - mindig Dorn Jóskát emlegették, mint akivel már végeztek, ő velem volt egyidős). Soha nem fogom megtudni, anyám nem volt hajlandó beszélni róla. Az mindenesetre tény, hogy anyámat az arisztokrata bálon 17 éves korában szépségkirálynőnek választották. És hogy '57-ben 35 éves volt. És nem lett csúnyább. Még 75 évesen is szép volt. Nem tudom, na.
Vissza a családi hagyományhoz.
Apám élete végéig úgy vélekedett (kissé sarkosan fogalmazva), hogy ember az, aki a bencéseknél érettségizett, és utána az orvosi egyetemre járt. Úgyhogy az ő nézete szerint - ha félmegoldás is - maradnak a piaristák. Ezt üzente a nagyszüleimnek. Akiknél laktam. Anyám meg azt üzente, hogy nagyobb ostobaságot nem tud elképzelni, menjek beiratkozni a Cukor utcába. Tényleg nehéz elképzelni nagyobb marhaságot, mint az én "múltammal" a piaristákhoz járni. Azt megint csak nem tudom, hogyan kerülhettem be az Apáczaiba, az ország akkor első gimnáziumába, de az most mindegy is.
Mindenesetre tény, megúsztam az egyházi iskolát. Így módom volt elgondolkodni a vallásomon, amit mindenki istenhitnek nevezett (és nevez azóta is), holott minden többé-kevésbé értelmes ember tudja, hogy a vallásnak jóformán semmi köze nincs az istenhithez.
Sietek megmagyarázni, miért írom azt, hogy "így módom volt elgondolkodni a vallásomon".
Jónéhány nagyon okos embert ismerek, akik egyházi iskolába jártak. De egyet sem közülük, aki valaha elgondolkodott volna a vallásán. Nem tudom, mit tesz az ottani légkör vagy mit tesznek a tanárok, de a vallás úgy beleivódik az ott végzett diákokba, hogy még a kérdést sem tűrik, miért maradt meg bennük ilyen makacsul, és legnagyobb részük még azt is az én ostobaságomnak tartja, hogy különbséget teszek vallás és istenhit között. Egyetlen egy olyan vallásost ismertem, aki ki bírta mondani, ne beszéljünk róla. Van és kész. Pedig elég sokat beszélgettünk, elég soká, bizonyos szempontból a legközelebb állt hozzám és mégis. Mindenki másnak adott volna mindenféle, nyilvánvalóan remek magyarázatot, matematikus volt és író, mindkettőnek kiváló, ez így együtt az én nézetem szerint az emberi lét csúcsa, bármit mondott és írt, az úgy volt nagyszerű és tökéletes, ahogyan kimondta, különösen ha le is írta. De a vallásról sosem beszéltünk többet annál, hogy van és kész. Van elképzelésem róla, miért, de nem írom le - egy bizonyos, nem azért, mert úgy vélte, olyan hülye vagyok, hogy úgy sem érteném.
Csak azt akarom mondani, lehet, ha egyházi iskolába járok, engem is magához láncolt volna a vallás, és ha az élet minden területén képes lettem volna is értelmesen gondolkodni és cselekedni, kételkedni és kérdéseket föltenni, maradt volna bennem egy betokosodott, eltávolíthatatlan fogalomhalmaz, ami korlátoz abban a kevés szabadságban is, ami az emberlétben egyáltalán elképzelhető. Mert időről időre ez a burok fölreped és kisugárzik belőle az elmét bénító méreg, az egyházak által a "hívők" köré húzott gúzs, a számtalan tiltás és kötelesség, ami mind egy irányba mutat, úgy hívják, istenfélelem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.