2018. január 18., csütörtök

TÜNTETNEK, HOGY ITTHON MARADHASSANAK

ABCÚG
Szerző: SZUROVECZ ILLÉS
2018.01.17.


Kizsgerli és halálra untatja a diákokat a magyar oktatási rendszer, ami sokakat egyre jobban idegesít. Pénteken diáktüntetést tartanak a Kossuth téren, hogy elmondják, milyen azonnali változtatásokat várnak a kormánytól. Az esemény egyik szervezője szerint a kormány hozzáállása sok mindent el fog dönteni, például azt is, hogy érdemes-e még ebben az országban maradni. 

Ha nem törődnek a diákokkal, akkor lehet menni bárhová, csak el innen. 

Megunták, hogy az iskola agyonhajszolt zombikat csinál a diákokból, ezért néhányan úgy döntöttek, péntek délután négytől tüntetést tartanak a Kossuth téren egy igazságosabb, modernebb és diákközpontúbb oktatási rendszerért.

Az ötlet még tavaly ősszel pattant ki egy középiskolás diák fejéből, aki hamarosan létre is hozta a tüntetés Facebook-eseményét. Ezt azóta tízezren igazolták vissza, de nem valószínű, hogy ilyen sokan kimennek tüntetni, már csak azért sem, mert hideg van, a legtöbb diák a félévzárással van elfoglalva, és nincs napirenden olyan botrány sem, mint a tavalyi CEU-ügy, vagy korábban a felvételi keretszámok csökkentése. A szervezők azt remélik, legalább 2-3 ezren így is kimennek a Parlament elé, és még többen vállalják, hogy napközben tiltakozásképp nem mennek iskolába...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.