2018. január 25., csütörtök

UTCÁRA KERÜLHETNEK A LAKÓK, MERT AZ ÖNKORMÁNYZAT LEBONTJA A FEJÜK FÖLÜL A HÁZAT

MÉRCE
Szerző: DIÓSZEGI-HORVÁTH NÓRA
2018.01.24.


Úgy tűnik, a Józsefváros után Kőbányát is elérte a dzsentrifikáció.

Nagy visszhangja volt a tavalyi év második felében a Hős utcaiak kálváriájának. A helyi “gettó” felszámolását az önkormányzat állami támogatással valósítaná meg, csakhogy ehhez az is szükséges, hogy a borzasztó körülmények közt élő lakosokat az önkormányzati tulajdonú lakásokból kipaterolják. A szegény sorsú lakóknak jóformán semmi segítséget nem nyújtottak, hogy otthont találjanak maguknak, a bérlőket pedig szép sorban kirakosgatták a lakásokból.

Ahogy az lenni szokott, itt is előfordult, hogy az önkormányzat szörnyen rossz cserelakás-ajánlatokkal próbálta a lakók szemét kiszúrni – például olyan épületben lévő lakást is ajánlottak a Bihari utcában, amelyet szintén le fognak bontani.

És itt el is érünk a probléma lényegéhez: Kőbányán ugyanis, csakúgy, ahogy a Józsefvárosban történt, a “gettók” felszámolása, a helyi, szegénységben élő emberek, családok kiszorítása, tovább tolása folyik éppen – egyik helyről a másikra, addig, amíg végleg bele nem fáradnak. És ez az igazi tragédia...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.