2018. január 18., csütörtök

"VOLTUNK MI IS A PINGPONGASZTALON TENGŐDŐ FIATALOK"

ÁTLÁTSZÓ OKTATÁS BLOG
Szerző: VÁGI RENÁTÓ
2018.01.18.



Az Átlátszó Oktatás új sorozatában szeretnénk csökkenteni a civilekkel kapcsolatos információhiányt, ezért olyan kezdeményezéseket mutatunk be, amiknek valamilyen formában köze van az oktatáshoz. Először egy most induló szervezetet, a Deviszont Közösségi Tér csapatát szeretnénk bemutatni.

„Fontosnak tartjuk, hogy egy olyan teret és közösséget hozzunk létre, ahol tudatos társadalmi cselekvésre és kritikusságra tudjuk ösztönözni az embereket.” Ezzel a hitvallással állt össze hét fiatal, és hozta létre a Deviszontot. Közös bennük, hogy hisznek abban, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy az érvényesüléséhez szükséges tudást megszerezze és a képességeit fejlessze. Céljuk, hogy Kispesten egy közösségi teret hozzanak létre, ahol szakiskolás fiatalok számára biztosíthatnak helyet iskola utáni képességfejlesztésre, szórakozásra és közösségépítésre. Ősszel különböző, beszélgetésekkel egybekötött adománygyűjtő eseményeket szerveztek, és most úgy tűnik, februárban meg tudják kezdeni a működést. Alább a velük készített interjúnkat olvashatják.

Mit kell rólatok, tagokról tudni? Kik vagytok, akik a közösségi teret csinálják, mi köt össze titeket? Mit csináltatok korábban?


A csapatunk hét huszonéves fiatalból áll, és ami összeköt minket, hogy mindannyiunkat felháborítanak az oktatási egyenlőtlenségek, és hogy Magyarországon a gyerekek sorsa már egyre korábban végérvényesen eldől. Mivel nagyrészt társadalomtudományokkal foglalkozunk, nagyon fontos nekünk ebben a rendszerszintű kritika – hogy rámutassunk arra, hogy ezek az igazságtalanságok társadalmi folyamatok eredményei, és így rendszerszinten gondolkozva kell ellenük tenni. De ez a közös hátterünk, és hogy nagyon hasonlóan gondolkozunk a csoportban a társadalmi egyenlőtlenségekről, meghatározza a programunk célját is. Vagyis a célunk, hogy azok a kispesti szakközépiskolás fiatalok, akik hozzánk járnak majd, ne csak képességfejlesztést kapjanak nálunk, hanem társadalmilag is tudatosabbak legyenek, jobban átlássák azokat a folyamatokat, amik meghatározzák a lehetőségeiket, és közösségként tegyenek ezek ellen. Ez a vízió kristályosodott ki az elmúlt egy év tervezése alatt – de kezdetben csak azzal indultunk, hogy tenni akarunk a növekvő egyenlőtlenségek ellen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.