2018. február 4., vasárnap

10 KÖZNAPI DOLOG, AMI KUTATÓK SZERINT OLYAN ADDIKTÍV, MINT A KOKAIN VAGY A HEROIN

QUBIT
Szerző: BODNÁR ZSOLT
2018.02.02.


1. Mértéktelen gyorskajálás: út a függőségbe

„A kutatásunk a legalaposabb és legmeggyőzőbb bizonyíték arra, hogy a drogfüggőség és az elhízás ugyanazokon a neurobiológiai mechanizmusokon alapulnak” – ez volt a floridai Scripps Kutatóintézet 2010-es tanulmányának tételmondata.

A kísérletben három csoportra osztották a patkányokat. Az elsőnek egy rendes adag egészséges ételt, a másodiknak egy kisebb adag gyorskaját tálaltak fel, a harmadiknak pedig szinte korlátlan mennyiséget ugyanabból a zsíros-cukros finomságból. Míg az első két csoport viselkedése nem változott, az all-you-can-eat csapat tagjainak idővel egyre több és több ételre volt szüksége, hogy ugyanazt a stimulációt elérje – ezzel együtt természetesen hetek alatt el is híztak.

A kutatók szerint a normális és a túlzott ételfogyasztás közötti átmenet hasonló folyamat eredménye, mint amikor az alkalmi kokain- vagy heroinfogyasztóból függő válik.
2. Sajt: a tejtermékek crackje

A sajt egyik legfőbb összetevője az emlősök tejében megtalálható fehérje, a kazein, amely az emésztés során kazomorfinokra bomlik – ezek a peptidek a szervezet opioidreceptoraira hatnak, amelyek kapcsolatban állnak az agy fájdalmat, jutalmat és függőséget irányító területeivel. Neal Barnard, a vegán aktikvizmusáról is ismert orvos-író egy egész könyvet (The Cheese Trap) szentelt a témának, megszólalásai során pedig szereti a tejtermékek crackjének nevezni a sajtot.

Ezzel szemben az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság kimerítő tanulmányban jutott arra, hogy a tejtermékek fogyasztása nem jár opioidszerű hatással – állatkísérletekben is csak akkor figyeltek meg jelentős reakciót, ha a kazomorfint közvetlenül a hasba vagy az agyba injektálták. 

3. Cukor: az édes kokain

A Brit Sportorvostani Folyóiratban (BJSM) megjelent 2017-es tanulmány egészen sátáni képet fest a cukorról. A kísérleti egerek például rendre a cukor felé húztak, amikor cukor és kokain közül kellett választaniuk, amikor pedig már nem kaptak többet, elvonási tünetek jelentkeztek náluk. A szerzők szerint ráadásul az embereknél még az is hozzájárul a cukor addiktív voltához, hogy az a kokainhoz hasonlóan szintén egy növényből kivont, fehér, kristályszerű anyag.

A tanulmányt többen támadták, ahogy az a Guardian véleményütköztető cikkéből is kiderül. A Cambridge-i Egyetem pszichiátere szerint már a megközelítés is rossz volt: „a rágcsálókkal való kísérletek annyit jelentenek, hogy az állatok függőségre utaló viselkedést mutatnak, amikor minden nap két órán keresztül cukrot etetnek velük. Ha engedjük, hogy az emberekhez hasonlóan csak akkor egyenek cukrot, amikor szeretnének, máris nem viselkednek függőként” – magyarázta Hisham Ziauddeen, hozzátéve, hogy az állatok többsége bármivel szemben az édes dolgot választotta volna, de ennek sem a kokainhoz, sem a cukorhoz nincs sok köze...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.