2018. február 26., hétfő

A FIDESZ ÉS LÁZÁR SÚLYOS VERESÉGÉRŐL ÍRNAK A KÜLFÖLDI LAPOK

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Klubrádió / CSERNYÁNSZKY JUDIT
2018.02.26.


A látványos győzelem az áprilisi választások előtti teszt az ellenzék számára – írja helyszíni tudósításában a magyar híradásokkal egyidőben az osztrák Der Standard a hódmezővásárhelyi polgármester választás eredményéről.

A győzelem meglepetésszerű, a magas, 62%-os részvételi arány azonban eleve bíztató volt. Márky-Zay Pétert, mint egykori fideszes szavazót mérsékelt konzervatív katolikusként jellemez a cikk. A részletes elemzés kitér az Olafnak az Elios-vizsgálatára, s arra, hogy Hódmezővásárhely volt ennek a lánc-közbeszerzésnek a mintapéldánya. A győzelem azt bizonyítja, hogy az ellenzék teljes összefogásával megakadályozható a Fidesz kétharmada. Egyes számításokszerint a teljes összefogással akár 30 helyet is elvehetnek a Fidesztől. Hamar tudósított a szintén osztrák Neue Zürcher Zeitung is, és a Fidesz súlyos vereségét elemzi, ami az ellenzék teljes összefogásának az eredménye. A győzelemnek pedig az adta a súlyát, hogy Orbán egyik legfőbb bizalmasa és az egyik legnagyobb hatalommal felruházott politikus, Lázár János is hódmezővásárhelyi – írja a Der Standard. A cikk szerint elképzelhető, hogy ez a győzelem lendületet ad az ellenzék áprilisi összefogásának.

Belebukik Orbán az egy éve tartó korrupciós botrányába? – teszi fel a kérdést a Die Welt, amelyik úgy látja: annak ellenére, hogy Orbán Viktor a migránspolitikát tette a kampány fő mondandójává, egyre inkább a veje korrupciós ügye lesz a központi téma. A cikk ismerteti az Olaf jelentés lényegét, és bemutatja azt is, miként viszi az ügyet az egyik, smiként a másik médium, amelyik a kormány szekerét tolva mentegeti Tiborcz Istvánt. Írják azt is, hogy csak az Olaf-jelentés miatt kezdett el tájékozódni az ügyészség, de már jelezte, évekig elhúzódhat a vizsgálat. Az Európai Központi Ügyészség pedig csak 2020-ban áll fel, s bizony Magyarország jelenlegi kormánya nem akar csatlakozni a közös uniós intézményhez. Kérdés, kitart-e az Elios-téma a választásokig hátralévő 6 hétben? A cikk egyébként megemlíti a 4-es metró építésének vizsgálatakor talált korrupciós botrányt is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.