2018. február 15., csütörtök

A FIDESZ HATALMA, MINT MAGASZTOS CÉL

ÁTLÁTSZÓ - PC BLOG
Szerző: JUHÁSZ ATTILA-LÁSZLÓ RÓBERT
2018.02.14.


Egy nyilvánosságra került hangfelvétel szerint Kövér László házelnök egy zárkörű beszélgetésen elismerte, majd azzal próbálta védeni a választókerületek Fidesznek kedvező manipulatív átrajzolását, hogy nem követtek el nagyobb visszaélést, mint korábban más politikai erők. Ebből az állításból – túl azon, hogy tényszerűen nem igaz – kiderül, hogyan gondolkodik a kormányoldal a saját politikai visszaéléseiről: semmi szégyellnivalót nem talál bennük, sőt, teljes mértékben indokoltnak találják, talán még büszkék is rájuk.

A házelnök beismerte azt a nyílt titkot, hogy 2011-ben az egyéni választókerületi térképet a Fidesz saját érdekeinek megfelelően alakította át. A gerrymandering néven ismert jelenség nem csodaszer, a 2014-es választáson nem is volt különösebb jelentősége, a Fidesz nem emiatt győzött, még a kétharmados többsége sem ezen múlott. Egy esetleges szoros választási eredmény mellett viszont a kerülettérkép néhány százalékpontnyi ellenzéki előnyt képes volna átbillenteni a Fidesz javára. Ezt számtalan elemzés, modellszámítás bizonyította az elmúlt években. A kormányoldal sosem tudta megcáfolni a „földrajzi bűvészkedést”, csak következetesen tagadni, illetve az ezzel érvelőket igyekezett hitelteleníteni.

Zárt körben Kövér azzal próbálja elvenni a visszaélés élét, hogy „de csak annyi bűvészkedés volt benne, mint az 1990-es törvényben, amit a szocik alkottak meg”. Az 1990-es törvény (valójában egy kormányrendelet), amit a házelnök említ, az a jogszabály, amelyben a korábbi egyéni kerületi térkép határait rögzítették, és egészen 2010-ig hatályban is volt. Tény, ezt még a rendszerváltás előtti utolsó kormány léptette hatályba. Az erre való hivatkozás kicsit olyan, mint amikor egy bankrabló azzal védekezik, hogy a szomszéd is lopott már tyúkot. 1990-ben ugyanis már évtizedek óta nem tartottak szabad parlamenti választásokat Magyarországon, így aztán senki sem tudhatta, melyik párt mely városrészeken, kistelepüléseken lehet erősebb vagy gyengébb. Ehhez képest 2010 után hat választás részletes, szavazóköri szintű eredményei és a legkorszerűbb szoftverek álltak a Fidesz térképrajzolóinak rendelkezésére...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése