2018. február 16., péntek

A GYŐZTESEK KIVÁLASZTÁSA III.

HUPPA BLOG
Szerző: FERBER KATALIN
2018.02.16.


A cikk utolsó, harmadik részében két, alapvető kérdésre keresem a választ.

Az első, hogy a magyarországi piacgazdaság új modellje és a fejlesztő állam stratégiája között van-e hasonlóság (esetleg átfedés). (Az előző két részben a fejlesztő állam stratégiáját és annak intézményrendszerét ismertettem.)

A másik kérdés, hogy nevezzük bárminek is az elmúlt nyolc évben óriási pénzekkel kistafírozott hazai vállalkozói köröket (akiket hol oligarcháknak, hol a maffiaállam engedelmes alattvalóinak, hol pedig ügyeskedő de egyébként vállalkozói képességekkel nem rendelkező amatőröknek hív sok szerző) lehet-e egy piacgazdaság versenyképes vállalati résztvevőit kizárólag politikai szempontok szerint kiválasztani és szabad utat engedni számukra hosszúlejáratú kölcsönök felvételéhez, s annak (államilag természetesen a háttérből ellenőrzött) befektetéseihez? Az utóbbi kérdést másként megfogalmazva, lesz-e ezekből a vállakozásokból nemzetközileg versenyképes, exportpiacokat meghódító nyereséges végtermék? Működőképes-e ez a “modell” a gyakorlatban? Van-e ezeknek a vállalkozásoknak technológiai, innovatív eredményekkel büszkélkedő eredménye?

A fejlesztő gazdaságpolitika finanszírozásának talán a legfontosabb, nem kívánt “mellékterméke” az erkölcsi kockázatnak nevezett jelenség (angolul: moral hazard). A bankhitelek folyósítása esetén “puha költségvetési korlát” jelensége lép fel (Kornai János) mert a hitel odaítélésének semmiféle gazdaságossági (azaz megtérülési) követelményei nincsenek. Ez pedig azzal a következménnyel jár, hogy a hitelekkel ilymódon “megtámogatott” vállalkozások jelentős része nem is törekszik e hitelek visszafizetésére. Ennél nagyobb baj azonban, hogy a hitelek felhasználásának sincsenek valódi gazdaságossági követelményei, s a hazai (magyarországi) hitelboom következtében nem a pénzintézetek kerülhetnek nehéz helyzetbe, hanem a gazdaság egésze. A fejlesztő gazdasági stratégia gyakorlata nagyrészt emiatt maradt abba. A puha költségvetési korlát jelensége minden olyan szektorban uralkodó alapelvvé vált, ahol az állami vagy kvázi állami pénzintézetek nem profitábilis, azaz nem vagy csak nagyon hosszú idő után megtérülő beruházásokra mentek, s egyértelműen kiderült a kétezres évek elejére, hogy ez a hatalmas, nem profitábilis, hatékonysági követelményeket legfeljebb csak időnként betartó szektor, miközben foglalkoztatási lehetőségeket nyújtott, politikai “nyugtatószerként” hatott minden választási ciklusban, a korábban kihelyezett hitelek csaknem kétharmada gyakorlatilag eltűnt. (Igen, ez a japán gazdaságban történt.) Csakhogy, a japán példa nem idézhető itt, mert ugyanezen fejlesztő stratégia eredményeként a termelő ágazatok túlnyomó többsége jelentős exportot bonyolított le.
Mindezt Magyarország esetén a nemzetközi vállalatok teszik, mert a hazai vállalkozások jelentős része nem versenyképes a nemzetközi piacon, így a hazai multiknak is csak beszállítója...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.