2018. február 20., kedd

ÁPRILIS NYOLCADIKA FONTOSABB TÉTJEI

MÉRCE
Szerző: DOROSZ DÁVID
2018.02.20.



Kevesebb mint két hónap múlva parlamenti választások lesznek Magyarországon. Az eredményt előre lehet tudni: a Fidesz kapja majd a legtöbb szavazatot. De nagyon nem mindegy, hogy mennyivel és hogyan. Ezért minden rossz előjel ellenére is el kell menni szavazni – április 8-ának van tétje.

Ebben a cikkben amellett fogok érvelni, hogy akinek egy kicsit is számít, hogy merre megy az ország, annak részt kell vennie az előttünk álló országgyűlési választáson. Mert a leadott szavazatoknak – minden látszat ellenére – igenis lesz tétje. Nem a hagyományos formában és mértékben: a kormányváltásról nagy valószínűséggel nem dönthetünk – ez most nem adatik meg nekünk. Ehhez képest csak korlátozott sikereket és hatásokat remélhetünk egy jó választási kimeneteltől – viszont ezek sem elhanyagolható jelentőségűek, főleg a legutóbbi közvélemény-kutatások fényében.

Közpolitikai tétek

A Fidesz 2010 óta tartó rendszerépítése két ciklust követően végéhez közeledik – szinte nem maradt olyan intézmény, amely valódi veszélyt jelenthet az Orbán vezette “család” vagyonrablást szolgáló hatalmi bebetonozására.

A gépezet szépen lassan mindent elfoglalt vagy ledarált: a Parlament mára csak díszlet, a közmédia bezsebelve, “kemény” munkával mellé jött a hagyományos és digitális sajtó 80%-a is (vidéki körzetek esetében 100%). Ügyészség, Számvevőszék, Médiahatóság, állami apparátus, rendőrség, ombudsmanok, választási hatóságok mind fideszes ellenőrzés alatt.

Ezek együtt készséges díszletként szolgálják azt a mindenre kiterjedő gazdasági rablássorozatot, aminek révén egy szűk, pár ezres kör ellopja közös jövőnk erőforrásait. Mert minden más csak showelem és bűvésztrükk – ez a lényege a rendszernek.

Mégis van még két terület, ami időről-időre, bátortalanul és esetlenül, de gátat vagy legalábbis akadályt tud képezni az ország teljes lenyúlásának során. Olyan intézmények ezek, amelyek – minden hibájuk mellett – még nyomokban tartalmaznak demokráciát, erkölcsöt, jogállamiságot, sőt szakértelmet is. Ezek az önkormányzati rendszer és a bíróságok.


És ha Orbánnak ismét kétharmada lesz, akkor az ellenállásnak ezeket az utolsó bástyáit fogja lerombolni – hatalma teljes, gyakorlatilag kikezdhetetlen lesz.

Az önkormányzatoknál már az elmúlt évek is arról szóltak, hogy fokozatosan egyre több hatáskört és így pénzt vettek el tőlük. Minden valódi, téttel bíró döntési jogkör a központosított rendszerekbe került. Így meggyengülve, anyagilag kivéreztetve várják az utolsó csapást.

Hiszen egy újabb kétharmad esetén, az eddig kiszivárgott tervek alapján már szimplán meg is szüntetik a jelenlegi rendszert, eltörlik a helyi önkormányzatokat. Azaz nem lesz helyben választott, a helyieknek felelős vezetése az egyes kerületeknek, városoknak, falvaknak. Ehelyett minden fontos ügyben egy központilag (értsd a kormány és így Orbán Viktor által) kinevezett “prefektus” fog dönteni.

Lehet persze nem szeretni, kritizálni a jelenlegi önkormányzati rendszert, bagatellizálni jelentőségét, de a helyi közösségek autonómiájának ilyen jellegű teljes eltörlése mégis kulcsfontosságú lépés.

Meghatározó páldául a Fidesz szemében még mindig “vörös Budapest” szerepe, hiszen egy ekkora méretű és jelentőségű város minden országban a központi hatalom ellensúlya lehet. A főváros esetében a veszély kettős Orbán szempontjából: egyrészt egy ellenzéki önkormányzati győzelem a főváros szintjén fontos, szinte elengedhetetlen mérföldkő egy épülő ellenzéki erő vagy politikus számára.

Másrészt a kerületi fideszes polgármesterek az utolsó olyan szereplők a rendszerben, akiknek a miniszterelnöktől független politikai felhatalmazása, hatalma és így mozgástere van (elég csak Pokorni Zoltánra és a 12. kerületre gondolni).

Tehát a jelenlegi fővárosi önkormányzati rendszer megszüntetésével mindkét probléma egyszerre és könnyedén kezelhető Orbán számára: az ellenzéknek nem lesz lehetősége egy erős bástyát kialakítania, a potenciális fideszes renegátok pedig elvesztik hátországukat. Mindez persze a szokásos “hatékonyságnövelés”, “bürokráciacsökkentés” és politikusellenesség kommunikációs jelmezébe lesz bújtatva.

A bíróságok nehezebb falatot jelentettek, legalábbis eddig – nem véletlen, hogy a Fidesz 2010 óta több rohammal sem tudta teljesen maga alá gyűrni az igazságszolgáltatás legfontosabb ágát. A kiemelt figyelem persze indokolt: egy jól működő demokráciában a státuszában független, szakmai alapokon álló bírói hatalom a legerősebb gátja a végrehajtó hatalomnak (történelmileg számos példát találhatunk a bírói hatalomnak az önkénnyel szembeni kiemelt szerepére, egészen a Habeas Corpus születésétől a Watergate botrányig).

Orbán hiába alakította át gyökeresen a bírósági rendszert, helyezte a tetejére a családi barát Handó Tündét, kényszerített nyugdíjba 270 idősebb és így tapasztaltabb bírót (köztük sok bírósági vezetőt), a bíróságok nem váltak kezes báránnyá. Az évek alatt egyre több, nem a Fidesz szája ízének megfelelő ítélet született a politikailag érzékeny közigazgatási, büntető és adatkikéréses ügyekben.

Meg is született a Fidesz válasza: az új szabályok alapján a közigazgatási bíróságokat (ahol büntető ügyeken kívül minden érzékeny ügy landol) saját, az államigazgatásból átejtőernyőztetett embereivel töltheti majd fel a rendszer. A hírek szerint 200 ilyen új “bíró” kaphat majd kinevezést rövid idő alatt – ők pedig évtizedekre meghatározhatják, milyen döntések születnek ezekben a kényes ügyekben.

Ez már önmagában is súlyos probléma, de eltörpül azokhoz a lépésekhez képest, amiket a Fidesz egy újabb kétharmaddal a zsebében meg merne lépni.

Miközben pontos terveket nem láthatunk, az biztosan kijelenthető, hogy kezdésként visszajönne a külön bíróságok egyszer már elkaszált ügye. Ezt pedig még durvább a bírók személyét, függetlenségét érintő rendelkezések követhetnek majd. Ezt mutatja, hogy az utóbbi időszakban a Habony-művek hozzákezdtek a Fidesz-szavazók retorikai megdolgozásához az ügyben: Budai Gyula, LázárJános és Halász János személyében lassan egy tucatnyi “kommunikációs nagyágyú” tartott értekezést a bíróságok elfogadhatatlan, nemzetietlen működéséről.

Politikai tétek:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.