2018. február 28., szerda

ARROGANCIA VAGY ŐSZINTESÉG

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2018.02.28.


Gyakorlatilag folyamatosan kering a neten egy kép, melyen az „ezt mondják a britek, ezt gondolják valójában és ezt érted te” vonal mentén szembesülhetünk azzal, milyen kulturális különbségek vannak a kommunikációban is közöttünk. De most nem a britekről lesz szó, hanem egy másik nemzetről, a kommunikációs különbség azonban felettébb látványos így is.

Az arrogancia és az őszinte, nyílt beszéd között néha elég nehéz meghúzni a határvonalat, különösen, ha külföldön élünk, hiszen ilyenkor gyakorlatilag újra meg kell tanulnunk kommunikálni. 
És ez sokkal többet jelent, mint beszélni egy nyelvet, hiszen ha a mögöttes tartalmat nem értjük, ha nem tudjuk beazonosítani, hogy egy adott megszólalás sértő szándékú-e, akkor hiába értjük a szavakat, a kommunikáció egy jelentős része elvész. 
Ha már az előbb azt a bizonyos táblázatot emlegettem, akkor be is teszem ide, csak hogy ne a levegőbe beszéljek.
Jól látszik, hogy egyes kifejezések tökéletesen az ellentétüket jelentik annak, mint amit egy, a brit kultúrkört nem ismerő külföldi érthet alattuk. (Vagy ha már itt tartunk, mindenkinek ajánlom a Very British Problems című szuper sorozatot, abban is esik szó a kommunikációról.)
Na, de mint említettem, ma nem a britekről lesz szó, hanem a hollandokról, bár a kiindulópontot a móka kedvéért egy brit, méghozzá a BBC-s Olga Mecking adta. Méghozzá azért, mert az újságíró Amszterdamban élve találkozott először a két kultúra különbözőségével, és legfőképpen azért, mert a hollandok nyers szókimondása nem is állhatna messzebb a britek finom terelésétől. 
Szóval Olga alig egy éve élt még csak Amszterdamban, amikor férje barátaival elmentek a város Vondelparkjában található számtalan kávézó egyikébe. Egy ideig üldögéltek, de a pincér nem jött. Aztán amikor megérkezett, akkor sem kért elnézést és kérdezte meg, hogy mit szeretnének rendelni a kedves vendégek, hanem csak annyit mondott: Mit akarnak? 
Olga erre jó britként azonnal dobott egy hátast, hiszen ez angol kulturális környezetben gyakorlatilag elképzelhetetlen durvaság. Aztán később a hollandtanára elmagyarázta neki, hogy a hollandok alapvetően nagyon egyenes nép, és talán Amszterdamban a leginkább azok...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.