2018. február 11., vasárnap

BŰNSZERVEZETET GYANÍTANAK TIBORCZ KÖRÜL, MÉSZÁROS MEGÁLLYTHATATLAN

ÁTLÁTSZÓ - MUTYIMONDÓ BLOG
Szerző: RÁDI ANTÓNIA
2018.02.10.


24: Kiszivárgott az OLAF Elios-jelentése

A szervezett bűnözés feltételeinek is megfelelhet az a szisztéma, amit az unió csalás elleni hivatala feltárt az Elios-ügyben. Az OLAF kifejezetten komoly szabálytalanságokat talált az Elios Innovatív Zrt. által különböző önkormányzatoktól elnyert 35 közvilágítási projektje kapcsán, s ezért 43,7 millió euró, azaz több mint 13 milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolták. A csalás elleni hivatal nem magányos résztvevőket fedezett fel a történetben, hanem egész hálózatot, az Elios Innovatívval tulajdonosi vagy személyi szálakon összekapcsolható cégeket és tanácsadókat. Némelykor összeférhetetlen szerepkörben – ismertette a 24 az általa megszerzett jelentést. Az Elios Innovatívhoz kötődő közbeszerzések közül a vizsgált 35 projekt mindegyikében felmerült a visszaélés gyanúja, de az esetek felében, 17 pályázatnál egyenesen úgy találta az OLAF, hogy szervezett csalási mechanizmust építettek ki. A szóban forgó, 2012-es csomagba tartozó pályázatokat egyrészt úgy írták ki, hogy a feltételeknek az Elios Innovatív vagy konzorciuma feleljen meg.

Portfolio: Mészáros Sparokat vesz

Spar-üzleteket vásárol a Mészáros Lőrinc érdekeltségében álló Appeninn Nyrt., összesen 18 ingatlant vesznek meg 4,5 milliárd forintért a részben magyar állami érdekeltségű Erste két befektetési alapjától – tette közzé a tőzsdei társaság a BÉT honlapján. A tranzakció értéke 14,5 millió euró, azaz megközelítőleg a 4,5 milliárd forint. A vidéki nagyvárosokban, üdülőhelyeken, megyeszékhelyeken illetve Pest megyei településeken működő kereskedelmi ingatlanokat a SPAR Kereskedelmi Kft. hosszú távú szerződés alapján bérli.

Index: Mészáros Andrássy úti palotát vesz

Az Appeninn új szerzeménye az Andrássy út 59 szám alatt álló épület is, amelyet ma Dávid-háznak neveznek, korábban pedig Andrássy-palota néven volt ismert. A neoreneszánsz stílusú Andrássy-palota 1882-ben épült, az Andrássy út Oktogonhoz közeli részén, a Terror Házával gyakorlatilag szemben található. Az irodaházként üzemelő palota eddig egy Plaza House Kft. nevű cégé volt, ennek 100 százalékos tulajdonrészét vásárolta meg az Appeninn 2,2 milliárd forintért, amelyből 622 millió forintot egyik tulajdonosától, a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt.-től kapott kölcsön.

Hír TV: NER-kegyelt üzemeltetheti a felsőpetényi Almássy-kastélyt


Trükkös módszerrel játszotta át az állami vagyonkezelő a felsőpetényi Almásy-kastélyt egy NER-lovagnak. A szerencsés pályázó 15+5 évre bérelheti a csinos kis kúriát, fillérekért – tudta meg a Célpont. A kastély bérleti pályázatának kiírásában a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő szemérmesen a „Felsőpetény belterület 19 hrsz. szám alatt bejegyzett, természetben a 2611 Felsőpetény, Petőfi utca 37. szám alatt található ingatlan bérleti szerződés útján történő hasznosítására” megfogalmazást használta. A pályázaton ezek után mindössze egyetlen jelentkező indult, Barna Zsolt, a NER új kegyeltje. Barna Csányi Sándor bankár egyik legfontosabb bizalmasa, az OTP Alapkezelő első embere. Barna – aki a TV2 igazgatósági tagja is – egyre sűrűbben tűnik fel Mészáros Lőrinc környezetében, például ugyanazt a luxus-magánrepülőgépet használják. Az Almásy-kastély üzemeltetési jogát egy nemrég alapított céggel, az Amicitie Real Estate Kft.-vel nyerte el. Ha legalább 117 milliót rákölt a felújításra, akkor csak a minimális bérleti díj 15 százalékát kell kifizetnie, alig 18 millió forintot, a 15 év alatt.

Index: Alig használják a közpénzből fejlesztett csodaemailt

Hallott már az Onboxról? Pedig a 643 millió forintos költségvetéssel kifejlesztett, aztán tavaly októberben minden különösebb hírverés nélkül elindított online levelezőrendszer nem kevesebbet ígért, mint az emailezés forradalmasítását. Mindezt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 340 millió forint közpénzzel támogatta meg. A projekt mögött a New Wave Media Group nevű cég áll, ami a kormányhű propagandamédia-birodalom zászlóshajójának, az Origónak a kiadója, és aminek a vezetője Matolcsy Ádám, az MNB-elnök Matolcsy György fia. Az auditált látogatottsági statisztika szerint január eleje óta 2-300 között mozog a napi látogatók száma, de február első hétvégéjének két napján például mindössze 157, illetve 159 felhasználó vetődött az Onbox.hu-ra. Az Onbox reagálása szerint „az email 2.0 projekt végterméke 2019 nyarán áll elő, tehát a 340 M ft-ot 24 hónap alatt fordítja fejlesztésekre a cég. Az Onbox 1.0 B2C egy új technológia kialakításának első lépése.” Az illetékesek közlése szerint napi 12-13 ezer a látogatószám, de hogy a hivatalos audit, és a Similarweb becslése miért ennek a töredékét mutatja, arra egyelőre nem tudtak választ adni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.