2018. február 13., kedd

EBBEN A MOCSOKBAN VAGY MINDENKI MEGMÁRTÓZIK, VAGY MEHET A FENÉBE

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2018.02.13.


...Ha valaki nyugtalankodott volna azért, hogy Putyin elvtárs és Orbán elvtárs ilyenkor esedékes egymás kebelére borulása ügyében mi a helyzet, annak nem érdemes tovább rágnia a körmét. Az mfor.hu megérdeklődte a toporzékolásügynél, mi lesz a találkozóval, ahonnan azt a választ kapták, hogy az egyáltalán nem került le a napirendről, csak a felek év eleji elfoglaltsága miatt most egy későbbi időpontban tartják meg azt. Ezt pedig úgy kell érteni, hogy a szokásos csúcsra a választások után kerül sor. Ez pedig azért jó hír, mert fel sem merül, hogy nem Orbán lesz a miniszterelnök április 8-a után.

Jut is eszembe, szombaton kezdődik hivatalosan a választási kampány, ám az ellenzéki pártok nem találnak plakáthelyeket. A Magyar Nemzet azt írja, hogy több ellenzéki politikus szerint a plakáttulajdonosok azzal hajtják el őket, hogy már le vannak foglalva a felületek, vagy általánosságban közlik, hogy nem fognak politikai hirdetéseknek teret adni. Előfordult olyan is, hogy már lényegében megtörtént a szóbeli megállapodás, írásban mégis elutasító választ kaptak. Ez annak fényében különösen aggasztó, hogy az állampárt közben telekúrta az országot a kerítésbontó soros hazugságaival úgy, hogy vélhetően a saját maguk által hozott törvényt sem tartották be. Mert még mindig nem lejt eléggé ez a rohadt pálya, és elviselhetetlen, hogy az ellenfélnek is két lába van, miért nem csak egy. Úgyhogy miután a Fidesz törvényt hozott arra, hogy csak listaáron lehet plakáthelyeket bérelni (mer’ Simicska és a Jobbik, ugye), a január végén megkötött szerződésben még a tavalyi listaárat használták a legtöbb plakáthellyel rendelkező JCDecaux nevű francia céggel kötött megállapodás esetében. Persze cáfolat helyett most is megy a tagadás, ami tök irreleváns lenne, ha az Állami Számvevőszék (értsd: a pártok törvényes gazdálkodásának ellenőre) legalább a füle botját megmozgatná. De nem mozgatja: a fideszes ÁSZ-nak esze ágában sincs most vizsgálni a nyílt és dokumentált szabálytalanságot. Miért? Mert a Fideszt legközelebb csak az év második félévében fogják ellenőrizni, ugyanis akkora van időzítve az ellenőrzés. Miért? Mert a fideszes ÁSZ szerint soron kívüli ellenőrzést ők nem folytatnak, még akkor sem, ha esetleg nyílt szabálytalanság derül ki. Miért? Mert soron kívüli ellenőrzést csak a Fidesz politikai ellenfelei ellen folytatnak, akkor igenis el lehet térni az előzetes ütemezéstől, és százmilliós büntetéseket is ki lehet szabni. Mert csak. Mert ilyen jogállam ez. Igazi.

Akkor most ide pakolok Juhász Péter volt élettársának közleményéből egy részletet (a témával kapcsolatban ITT egy tisztességes cikk), bár minden ezzel kapcsolatos, fontosnak ítélt dolgot leírtam vasárnap:

Teljes értetlenséggel állok az előtt a tény előtt, hogy a gyermek elhelyezési, valamint a gyámhivatal előtt folyó ügy iratanyaga akaratomon kívül nyilvánosságra került. Ettől az eljárástól jómagam teljes mértékben elhatárolódom.

Változatlanul állítom, hogy amennyiben bárkiről kiderül, hogy bántalmazó, annak bűnhödnie kell. Ha politikusról van szó, teljes joggal vetődik fel a kérdés, van-e keresnivalója a közéletben? (Nincs.) Balogh József családbarát nőverőt például fatornyos falujának lakói boldogan választottak újra polgármesternek annak ellenére, hogy szilánkosra verte Terike orcáját, majd ráfogta a vak komondorra. Nekik belefér, nekem nem fér bele. A kérdés azonban itt most az, hogyan került az érintettek akaratán és tudtán kívül egy folyamatban lévő ügy iratanyaga egy okádék fideszes bulvárlaphoz? Ez megint az a helyzet, amikor tömegesen kellene kezeknek ökölbe szorulniuk, és azt mondani, hogy eddig és ne tovább.

Nem fognak kezek ökölbe szorulni, mert attól sem szorulnak ökölbe a kezek, hogy a miniszterelnök veje, a kurvára megalapozott gyanú szerint bűnszervezetben lopott és csalt (ITT egy újabb lenyűgöző részlet arról, hogy miközben Lázárék Simicskával próbálják elvitetni a balhét, Simicska nem, viszont Tiborcz és haverjai kaszáltak óriási pénzeket az Eliosban). Ehhez képest igen, ők vannak megsértődve:

Az ELIOS Innovatív Zrt. minden megbízása során a jogszabályi előírásoknak megfelelően, magas szakmai színvonalon teljesített. A társaságot érintő bármilyen hivatalos megkeresés, vizsgálat során a hatóságokkal maximálisan együttműködtünk, a vizsgálatok lefolytatását elősegítettük. Az esetleges további hivatalos eljárások során is maximálisan rendelkezésre állunk, azonban a politikai indíttatású megkereséseket, sajtóhíreket a fentieken túlmenően nem kívánjuk kommentálni.

Értjük? Lehet, hogy esetleg Polt Péter talán, elképzelhető módon megmozgatja a füle botját azon túl, hogy óbégatva kikéri magának, hogy az ügyészség politikai nyomásgyakorlás alatt senyved. Hát tulajdonképpen igaza van: a fülkeforradalom óta példátlan a politikai nyomásgyakorlás Polt és sóhivatala gyönge vállain. A pártállami utasításra történő politikai szarelkenés és elsikálás már csak ilyen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.