2018. február 9., péntek

EGY ÉRETTSÉGI NÉLKÜLI, EGYKOR FOCISTÁNAK KÉSZÜLŐ NÉMET LEHET ORBÁN VIKTOR ÚJ MUMUSA

ZOOM
Szerző: SERDÜLT VIKTÓRIA
2018.02.08.


Valószínűleg nem bontottak pezsgőt szerdán a Külgazdasági és Külügyminisztérium Bem téri irodáiban, amikor kiderült, hogy a következő német nagykoalícióban Martin Schulz lehet a külügyminiszter. Az Európai Parlament volt elnöke régóta szálka az Orbán-kormány szemében, de a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetője sem rejti véka alá véleményét Magyarországról.

Schulz főleg menekültpolitikája miatt kritizálja Orbán Viktort, ahogy tette azt például a német Bildnek adott interjúban január elején. Akkor azt mondta, a magyar kormányfő „veszélyes logika” mentén politizál, és egyáltalán nem törődik az uniós szabályozásokkal. Attól sem riadna vissza, hogy

szankciókat vezessenek be a magyarokkal és a lengyelekkel szemben,

mivel nem szeretne olyan készülő EU-s költségvetést megszavazni, amelyben ezek a kormányok továbbra is megkapják az uniós támogatásokat.
Brüsszelből Berlinbe

A leendő német külügyminiszter sok más politikussal ellentétben nem az országos politikában, hanem Brüsszelben alapozta meg jó hírnevét, ami szintén szúrhatja az Európai Unióval szemben szabadságharcot folytató Orbán-kormány szemét. Nem véletlenül vetették már sokszor az SPD elnökének szemére, hogy még érettségije sincs, hiszen Schulz esetében valóban ez a legnagyobb támadási felület. Csakhogy az egykori profi focistának készülő politikus (sportolói karrierjét egy sérülés miatt hagyta abba) az elmúlt évtizedekben bebizonyította, hogy végzettség nélkül is van keresnivalója a politikában.

Egészen alacsony szinten, Würselen polgármestereként kezdte 1987-ben, ahol 11 éven keresztül mindent megtanult, amire szüksége lehetett. Ezután következett az Európai Parlament, ahol 1994-ben először képviselő lett, majd meg sem állt az elnöki posztig, amit 2012 és 2017 között töltött be. Másokkal ellentétben egyáltalán nem volt szürke uniós bürokrata, már Brüsszelben is sokszor kimondta a véleményét, ezzel a szokásával pedig akkor sem hagyott fel, amikor visszatért a német nagypolitikába és Angela Merkel kihívójaként indult a választásokon...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.