2018. február 15., csütörtök

FIDESZES REZSIÁTVERÉS - TÖBB TÍZEZRET BUKTAK A CSALÁDOK

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: MARNITZ ISTVÁN

2018.02.15.


Az elmúlt öt év során a magyar háztartások körülbelül 70 ezer forintot veszítettek az indokolatlanul magasan tartott gázárakon - közölte szerdai tájékoztatóján Tóth Bertalan. Ezt ugyanakkor hiába keresnénk a Fidesz által kötelezővé tett "rezsibokszban" - tette hozzá az MSZP frakcióvezetője. Az ellenzéki politikus számításait többek között a lakossági gáz nagykereskedelmét végző állami MVM-től kiperelt - lapunk tegnapi számában részletesen bemutatott - orosz gázszámla-adatokra alapozza. Kutatásaikból kiderül: miközben az állami nagykereskedő gázköltsége 2013-2014-ben köbméterenként valamivel több mint 14 forinttal csökkent, az Orbán-kabinet a "rezsicsökkentés" során a lakossági számla e tételét csak kevesebb mint 7 forinttal mérsékelte. A különbség e két év során közel harmincmilliárd forinttal - egyénenként több mint 11 ezer forinttal - terhelte a családok pénztárcáját. És még csak ezután következett a nemzetközi energiaár-esés, amit a Fidesz-KDNP egyáltalán nem érvényesített a lakossági tarifákban. Az így felhalmozódó többlethaszon az MVM-nél 2016-ban 50 milliárdra rúgott.

Ennek nyomatékául az MSZP a napokban ismét a Parlament elé terjesztette rezsicsökkentési javaslatát. Ez évi 1200 köbméteres gázfogyasztásig 32, 2400 kilowattórás áram-felhasználásig 10, illetve ugyanekkora távhőárcsökkentést irányoz elő, azonnal. Az ellenzéki frakció a nemzetközi energiaáresés, azaz 2015 eleje óta tizedik alkalommal próbálkozik, amit a Fidesz-KDNP már bizottsági szakban rendre lesöpör.

A Fidesz a közlésre a korábbiakkal megegyező politikai vádaskodással felelt. A nemzetközi áresés érvényesítésének elmaradását azzal ütik el, hogy a szocialista időszakban (amúgy a világ többi térségéhez hasonlóan) nőttek a díjak, illetve hogy az öt évvel ezelőtti 25 százalékos mérséklés "eredményét megvédték". Ezt alátámasztani hivatott „tényállításuk” a valóság szempontjából újfent kihívásokkal küzd. Szerintük „ma Európában a magyar családok jutnak a harmadik legalacsonyabb átlagáron a gázhoz”. Ez viszont csak EU-körön belül igaz. A különbség nem lényegtelen: a listát 32 tagúvá bővítve – olyan olcsó európai államokat nem tekintve, mint Oroszország vagy Belorusszia – már csupán a 8. helyen állunk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése