2018. február 25., vasárnap

GYARMATI ANDREA: KÁRTYAPÉNZ LETT A FIZETÉSEM

24.HU - POSZT ITT
Szerző: GYARMATI ANDREA
2018.02.25.



Pókerezni, rulettezni bűn?

A történeteim közül sok a régmúltba nyúlik. Talán azt gondolod, mert elmúltam már húsz, pedig, amikor még igen zsenge korú voltam is, előfordult, hogy amiről épp meséltem, hosszú előzménnyel bírt.

Nem is oly régen a rendelés vége felé azt mondja az egyik apuka:

– Olvasom hetente, doktor néni, az írásait. Szeretem, ahogy és amit ír.

Hallgatok szerényen, kedvesen mosolygok hozzá, és közben,mint egy lufi, nő az egóm.Hiúság? Persze, hogy az.

Tudom, nem ez a lényeg, hanem belül kell biztosnak lenni, ám én kételkedni szoktam magamban, ezért aztán sose sikerült igazán megvalósítani ezt a nagyon „bölcs” javaslatot.

Szóval nézek apukára, és várom a folytatást.

– Csak azt nem értem, hogy lehet az, hogy ennyi mindenre tetszik emlékezni?

Lehet, nem vettem észre az elmúlt években, hogy zseni vagyok, de nekem meg az fura, ha valaki nem emlékszik a saját vagy a családja történeteire.

Amiről most írok, erősen összefügg édesapám valamikori viselkedésével.

Apu igazi nagy játékos volt, nemcsak a vízben, hanem a szárazföldön, vagyis az életben is.Az, hogy remekül vízilabdázott és versenyzőként, edzőként begyűjtött minden lehetséges érmet, csupán egyik aspektusa volt e játékosságnak.

– Apád mindent játéknak gondol – mondta édesanyám.

Apu meg azt mondta:

– Anyád mindent olyan komolyan vesz.

Egyikük sem kritikának szánta ezeket, inkább ténymegállapításnak, és bár kicsi voltam, éreztem a különbséget.

Apunak a játék éltető eleme volt, Anyu meg a precizitást, a pontosságot és a mindig mindent komolyan vennit favorizálta. Ennek ellenére jól kijöttek, kiegészítették egymást. Néha ugyan megkaptam hol egyiktől, hol másiktól, hogypont olyan vagy, Andukám, mint Apád, vagy pont olyan vagy, kislányom, mint Anyád,de ennek sem volt sosem leszólás jellege. Miután nagyon szerettem a szüleimet, együtt és külön-külön is büszke voltam rá, ha bármiben hasonlóságot fedeztek fel köztük és köztem.

Egyetlen terület volt, ami édesanyám szerint maga a kénköves pokol, és úgy gondolta, meg kell tőle óvnia. Ez pedig a szerencsejátékok és köre...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése