2018. február 7., szerda

IGENCSAK MEGLEPŐ HELYEKRŐL JELENTKEZTEK BE SZAVAZNI AZ ÁPRILIS 8-I PARLAMENTI VÁLASZTÁSOKON

168 ÓRA ONLINE
Szerző: BÍRÓ MARIANNA
2018.02.07.


Eddig is jelentős, több százezres tömeg regisztrált a határon túlról, a választásokon pedig már csaknem félmillióan vehetnek majd részt, ami az anyaországban élők részvételének fényében befolyásolhatja majd az eredményt. Még Amerikai Szamoáról is bejelentkezett valaki.

Ma 7 millió 943 ezer 177 magyarországi lakcímmel rendelkező, továbbá állandó anyaországi lakcím nélkül 338 ezer 563 magyar állampolgár, azaz összesen 8 millió 281 ezer 740 választópolgár szerepel a Nemzet Választási Iroda (NVI) választójegyzékében. Mindez persze korántsem jelenti, hogy ennyien is vesznek majd részt április 8-án az országgyűlési választáson, hiszen kizárólag a külhoni, tehát a nem Magyarországon élő választásra jogosultak szavazási hajlandóságáról van hivatalos visszajelzés.

Márpedig a határon túli magyar állampolgárok regisztrációs hajlandósága – mint azt a Magyar Nemzet hétfőn megjelent cikke is taglalta – az elmúlt időszakban erősödött, így egyelőre úgy tűnik, sokkal többen vesznek majd részt az amúgy is megnövekedett választói csoportból az anyaországi választáson, mint négy évvel korábban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.