2018. február 7., szerda

ÍGY CSALT ORBÁN VEJÉNEK CÉGE - MEGSZEREZTÜK AZ OLAFJELENTÉSÉT

24.HU
Szerző: KERNER ZSOLT
2018.02.07.


A szervezett bűnözés feltételeinek is megfelelhet az a szisztéma, amit az unió csalás elleni hivatala feltárt az Elios-ügyben.

Az ügyet különösen kényessé teszi, hogy a cég Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak az érdekeltsége volt 2014 és 2015 áprilisa között.

(Előzőleg a Simicska Lajos-féle Közgép befolyása is érvényesült a cégben.)

Nemrég derült ki, hogy az OLAF kifejezetten komoly szabálytalanságokat talált az Elios Innovatív Zrt. által különböző önkormányzatoktól elnyert 35 közvilágítási projektje kapcsán. Olyannyira, hogy mint lapunk elsőként megírta: 43,7 millió euró, azaz több mint 13 milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolta a szervezet.

A csalás elleni hivatal nem magányos résztvevőket fedezett fel a történetben, hanem egész hálózatot, az Elios Innovatívval tulajdonosi vagy személyi szálakon összekapcsolható cégeket és tanácsadókat. Némelykor összeférhetetlen szerepkörben.

Az OLAF komplett jelentést készített a visszaélésekről, amit a magyar kormánynak is megküldött, azt javasolva, hogy indítsanak vizsgálatot az ügyben, amit az ügyészség el is rendelt. A cég ügyei miatt egyébként nem először nyomoznak, az LMP feljelentésére már 2014-ben elkezdődött az első vizsgálat. A kormány nem akarta a mostani OLAF-vizsgálatot nyilvánosságra hozni – szemben azzal, amit a négyes metró beruházásáról készített a hivatal.

A 24.hu viszont megszerezte a jelentést.

Cikksorozatunk első részében azt dolgozzuk fel, milyen pályázati visszaélések fordultak elő, milyen módszereket alkalmaztak, illetve milyen csalási mintákat térképezett fel az OLAF.
Módszer

Az Elios Innovatívhoz kötődő közbeszerzések közül a vizsgált 35 projekt mindegyikében felmerült a visszaélés gyanúja, de az esetek felében, 17 pályázatnál egyenesen úgy találta az OLAF, hogy

szervezett csalási mechanizmust építettek ki.

A szóban forgó, 2012-es csomagba tartozó pályázatokat egyrészt úgy írták ki, hogy a feltételeknek az Elios Innovatív vagy konzorciuma feleljen meg. A hasonló közvilágítási projekteknél többnyire csak annyira szokták megszabni a feltételeket, hogy bizonyos számú és típusú lámpára van szükség. Ezeknél a projekteknél viszont elvárták, hogy a pályázó cégnek legyen LED lámpákkal kapcsolatos komolyabb előélete. Márpedig az Elios volt az egyetlen cég, amelynek 2012-ben volt már nagyobb LED-es tapasztalata, még a legelső, hódmezővásárhelyi tenderből.

A pályázatoknál visszatérő „rendszertelenségek” jelentkeztek, amelyek ismétlődése miatt szervezett csalást gyanít az OLAF.

Ott van például az, ahogy 17 pályázatban nagyon hasonló módon játszották ki a feltételeket. A pályázatot kiíró cég megkérte a jelentkezőket, hogy számolják ki a belső megtérülési rátájukat, vagyis azt, hogy milyen feltételek mellett térül meg a befektetés.

Az Elios minden esetben olyan pályázatot adott be, amelyik nem felelt volna meg az elvárt megtérülésnek, ha nem alkalmaznak egy apró trükköt az utolsó pillanatban.

A megtérülési rátát 50 ezer világított órával, 15 évre kellett volna kiszámolni, mert ennyi lett volna a lámpák élettartama. A pályázat beadása előtti utolsó pillanatban viszont lehetőségük volt egy végső módosításra. Ezért a képletben használt 50 ezer világított órát minden pályázatban átírták százezerre. Mivel a valóságban ezeknek a lámpáknak az élettartama csak körülbelül 60 ezer óra, a pályázat beadásánál jelzett kapacitás 40 százaléka elvileg megmarad, hiába nem létezett sohasem. Így viszont a lámpáknak van 40 százaléknyi maradványértéke, és mivel a beadott pályázat belső megtérülési mutatója épphogy megfelel az elvártnak, a duplázott kapacitással a pályázat költségei is a duplájára ugrottak. Így sikerült elérni azt, hogy elvileg megfeleljen a szerződés az elvárt alacsony energiaáraknak, de a lehető legtöbb munkaköltséget számolták fel érte.

Maximális haszon
:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.