2018. február 17., szombat

ISTEN, CSALÁD, HAZA, FIDESZ

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2018.02.16. 


...Bár tudományos megállapítás, hogy a Fidesz szavazótábora az elmúlt évek keresztény-nemzeti politizálása nyomán visszafordíthatatlanul eltolódott az alacsonyabban iskolázott rétegek irányába (egyenes következménye ez a lebutított, zsigeri propagandának), dr. Csókay András az üdítő kivételek sorába tartozik. Iskolázott emberként, az orvosi szakma csúcsán álló szakemberként magyarázza ugyanazt, mint csekélyebb intellektuális tőkével rendelkező honfitársai szoktak:

– hogy ebben az országban csak a melldöngető keresztények lehetnek kormányon;
– hogy mindaz, ami az elmúlt nyolc évben itt történt, alapvetően szép és jó;
– hogy gyalázat felfújni a munkával együtt járó, egyébiránt jelentéktelen kis hibákat;
– hogy kirobbanó demokrácia van ott, ahol működik még a nem kormánypárti média, amelynek túlsúlya elviselhetetlen és megtéveszti a jóérzésű keresztény embereket;
– hogy az Isten-család-haza szentháromságról szól az életünk, akinek meg nem erről szól, az elveszejteni akarja a nemzetet.

Irigylem a doktor urat ezért a tisztánlátásért.

Irigylem azért, hogy szemrebbenés nélkül képes úgy tenni, mintha az elmúlt nyolc évben semmilyen szóra érdemes rombolás nem történt volna.

Irigylem, hogy nem zavarják a plakátokról, az állampárti médiából megállás nélkül üvöltő gyűlölet rigmusai.

Irigylem, hogy elmélyülésről, megtisztulásról, igazi imáról hadovál, amihez nem azért nincsen megfelelő csend, mert háborúban állunk nyolcadik éve, hanem mert még mindig nem sikerült kifüstölni, eltiporni a nem fideszes médiát, és mert az ellenzék még mindig bent van a parlamentben.

Irigylem, hogy tanult emberként szíve minden vágya az egypártrendszer. Irigylem, hogy büszke erre és le is írja.

Irigylem, hogy egy tisztességes orvosi karrier csúcsán a demokráciát abban méri, hogy az internetet még nem sikerült lekapcsolni.

Irigylem, hogy a jelentéktelen, szóra sem érdemes piszkos rongyok kategóriájába tartozónak véli azt, hogy itt bizony egy nagyon szűk réteg vagyonosodásának oltárán szétlopták a hazát. Nem csak a rohadt ateistákat és hazaárulókat, hanem az imával mindent elintézhetőnek vélő kisembereket is.

Irigylem, hogy Magyarország tiszta vizű kútjaiért, egy vérkorrupt miniszterelnök becsületéért aggódik, aki nyíltan támogatja az erőszakot, akinek viszket a tenyere, és akinek családja és holdudvara néhány év alatt degeszre zabálta magát a közpénzekből.

Nem, hazudtam. Nem irigylem a doktor urat, viszont elborzadva olvasom újra és újra ezeket a sorokat. Mindazonáltal kívánom neki, hogy soha ne veszítse el az erejét és a jókedvét. Egyúttal bátorkodom javasolni – ezt már nem az aranytollú keresztény publicistának, hanem a szakembernek -, hogy legközelebb, amikor a kormányt az örökölt nehézségek miatt mentegeti, nézzen bele a tükörbe!

Magyarország nyolc éve az egészségügyet tönkretevők rabságában él. (…) Sajnos olyan kormányunk van, amelyik nem szereti a népét, mert, ha szeretné, megvédené a legkiszolgáltatottabbakat: a betegeket és a gyerekeket. Ezzel szemben lebontották a szociális védőhálót, a forráskivonás miatt a kórházakban nem tudnak gyógyszert adni a betegeknek, elüldözték az orvosokat, nincs elég ápolónő, hogy elvégezhessék a beavatkozásokat. Elmondok egy konkrét esetet, egy idős, magatehetetlen, ápolásra szoruló barátomról van szó. Ez a beteg ember a kórházban jelezte a nővérnek, hogy székletét, vizeletét maga alá ürítette, kérte, hogy tegyék tisztába. Az ügyeletes nővér bocsánatot kérve, azt mondta, hogy erre nincs ideje, mert a 60 ágyas osztályon – amely tele volt idős, súlyos betegekkel – egyedül van egész éjszaka. Ki a hibás? Természetesen nem az ártatlan nővér! (Dr. Csókay András – 2010. február 19.)

Legyen férfi, és tiszta lelkiismerettel nevezze hazugságnak, csúsztatásnak, a létező hibák túldimenzionálásának mindazt, ami a magyar egészségügyben 2010 óta történik. Fogja rá az ellenzékre, hogy patkányok hullanak a kórházi mennyezetből, hogy emberek üvöltve haldokolnak a lerohadt kórházi folyosókon, hogy fél napokat kell várni egy sürgősségi vizsgálatra, hogy a rákos betegeknek nincs gyógyszer, hogy ápolásra szoruló betegek fetrengenek a saját ürülékükben, mert nincs elég ápoló.

Csak nekem ne beszéljen megtisztulásról, tiszta vizű kútról egy olyan ember, aki bagatellizálja a bűnt, pártolja a korrupciót és pártpolitikai alapon ítéli el az aljasságot! Méltatlan ez az egész, hihetetlenül méltatlan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.