2018. február 3., szombat

KARÁCSONY GERGELY SZERINT MÉG CSODA IS TÖRTÉNHET A VÁLASZTÁSOKON - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2018.02.03.


- A visegrádi államok már arról álmodnak, hogy az EU ne szóljon bele a dolgaiba, de Babis éppen azt bizonygatja Brüsszelnek, hogy ő ebben nincs benne

- Bulgária nem tudja, Oettinger és Lázár honnan szedték, hogy Szófia növelné hozzájárulását a közös költségvetéshez
- A populizmus legalább annyira esély, mint veszély, ha a hagyományos politika átveszi a másik oldal hasznosítható ötleteit, mert hogy törődni kell az emberek gondjaival, az nem kétséges

Süddeutsche Zeitung

Karácsony Gergely szerint ami Magyarországon van, az nem diktatúra, de nem is liberális, európai demokrácia, viszont aki győzni akar Orbán Viktor ellen, annak támadnia kell. A szocialisták és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a lapnak adott interjúban egymás után olvasta a hatalom fejére annak bűneit: így azt, hogy a kormányfő kemény kézzel irányít, ő a felelős a mindenütt jelenlévő korrupcióért, de azért is, hogy egy páran hihetetlen módon meggazdagodnak a hatalom környékén. A politikus azonban még az igazságtalan választási rendszer ellenére is hisz abban, hogy meg lehet verni a Fideszt, bár ezt a közvélemény kutatások nem támasztják alá. Jelen állás szerint a fiatal demokraták megszerezhetik akár a kétharmadot is.

A kihívó a második sorból, ellenszélben rajtol. Az előzmény az volt, hogy a szocialisták kicsinálták Botka Lászlót, éspedig úgy, hogy annak hívei úgy vélték: Orbán személyesen szította a párton belüli puccsot, hogy megossza a baloldalt. Az MSZP ezek után annyira kétségbe volt esve, hogy Karácsonyt választotta jelöltjének. Neki voltaképpen nincs esélye, mégis megpróbálja kiaknázni a lehetőséget. Számára már az is siker volna, ha fel tudná tartóztatni a szocialisták bukását. Egyben vissza akarja vezetni az országot a Nyugat felé. Ám pontosan tudja, hogy egyedül nem megy semmire. Mint mondja, meg kell nyernie szövetségesként mindenkit, aki változást szeretne. Az emberek 50 %-a elégedetlen, őket kell egyesíteni. Csakhogy az ellenzéken belül a Jobbik a legerősebb, de vele, mutat rá a miniszterelnök-jelölt, a demokratikus tábor nem közösködik. Ily módon viszont utóbbi csupán a szavazatok egyharmadára számíthat. Ám a politikus reményt merít abból, hogy a jogosultak másik egyharmada még nem döntött. És szerinte még a csoda is bekövetkezhet, mert a magyarok megújulást akarnak.

Die Presse


Megy a kötélhúzás a kevesebb EU-sürgető Visegrádi Csoport, illetve Berlin, Párizs, a Bizottság és az Európai Parlament között, amely határozottan elutasítja a négyek szándékát. Sokáig úgy tűnt, hogy a volt szocialista országok csupán a menedékkérők elosztását ellenzik, ám kiderült, hogy ennél többet akarnak. Nyugati jobboldali körök támogatásával olyan nemzetek Európáját képzelnek el, amely többé nem tudna beleszólni a tagállamok politikájába. Ez pont 180 fokban ellentétes azzal, amit Macron és Merkel hirdet. Orbán eheti bécsi mosolyoffenzívájától függetlenül egyre jobban kirajzolódik a négyek viszálya Brüsszellel és Strasbourggal.

Közben az osztrák konzervatívok EP-frakcióvezetője a keleti fejlemények láttán megfelelő szankciós mechanizmust szorgalmaz az unió részéről. Karas szerint nem csupán azt kell megakadályozni, hogy a visegrádiak befolyásolják a sajtót, a civil szervezeteket és az igazságszolgáltatást, hanem azt is, hogy alááshassák az európai demokráciát. A múlt heti V4-es csúcson ugyanis a részvevők amellett szálltak síkra, hogy a legfőbb kérdésekben csakis az állam- és kormányfők dönthessenek. Ott ugyanis az egyhangúság elve érvényesül, vagyis minden tagországnak vétójoga van. De a négyek korlátoznák az Európai Parlemnt jogkörét is, vagyis, ahogy egy német politikus rámutatott: mindenről a tagállamok vezetői határoznának, az EP ellenőrzése nélkül...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.