2018. február 22., csütörtök

KARÁCSONY: HA 40 KÖRZETET VISZ AZ ELLENZÉK, AKKOR ORBÁN NEM TUD KORMÁNYT ALAKÍTANI

444
Szerző: MAGYARI PÉTER
2018.02.22.


...Karácsony három dologban bízik

Karácsony csütörtök délelőtt egy sajtóbeszélgetésen azt mondta, szerinte lehetséges, hogy a Fidesz nem tud kormányt alakítani. 

E reményét az alábbiakra alapozza:
- A közvélemény-kutatások torzítanak, erősebbnek mutatják a Fideszt, mint amilyen valójában.

- Többen szavaznak majd, mint 2014-ben, mert többen ígérik most biztosra a részvételüket a felmérések szerint, mint 2014 hasonló időszakában. Tartalékok pedig a kormányváltást akaróknál vannak.

- Mostanra az emberek megtanulták, hogy ebben az új választási rendszerben érdemes megosztani az egyéni és listás szavazatokat. Egyéniben a helyben legesélyesebb ellenzékire, listán pedig a legszimpatikusabb pártra érdemes szavaznia annak, aki mindenképpen a Fidesz ellen akar szavazni. 

Karácsony szerint háromféleképpen lehet a Fideszre szavazni: 
ha valaki ténylegesen a Fideszt illetve a Fidesz jelöltjét ikeszeli be, illetve akkor, ha egy esélytelen egyéni jelöltre szavaz vagy otthon marad. 

2014-ben még tizenegy egyéni helyet vihetett volna el az ellenzék, ha a harmadik helyezettre szavazók legalább 60 százaléka a második helyezett ellenzékire szavazott volna. Karácsony szerint az ilyen körzeteket most be fogja húzni az ellenzék.

Karácsony és az MSZP szerint a „Tapolca-effektus” most országosan is működhet. Tapolcán egy időközi parlamenti választáson a Jobbik jelöltje győzött, vélhetően szocialista választók segítségével. Arra számítanak, hogy áprilisban is lesznek választókerületek, ahol a Jobbik jelöltjére szavaznak az MSZP-sek, míg például a fővárosban balra szavaznak majd a jobbikosok. Ehhez a szocialisták szerint nem kell nagy bejelentés, vagy formális egyeztetés sem. Vona Gábor, a Jobbik elnöke is ilyesmiről beszélt az Indexnek: „Az időközi választások mutatják, hogy van egy taktikai szavazás, az emberek mérlegelik, hogy melyik választókerületben melyik jelölt a legerősebb. Én erre is bátorítom az embereket.”

Karácsony szerint a Fidesz „Együtt bontanák le a határzárat” szlogenű kampánya még jót is tesz ennek a kezdeményezésnek, mert arra tanítja az embereket, hogy lehetséges átjárás az ellenzéki pártok között. (Azt viszont ismét kijelentette, hogy nem akarja lebontani a kerítést, ahogy egyébként a plakáton szereplő egyik politikus sem.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.