2018. február 3., szombat

KARÁCSONY-JELENSÉG

FARKASVONÍTÁS
Szerző: Tarski
2018.02.02.


Amikor egy új arc jelenik meg a politikában, mindig az a kérdés adódik, hogy vajon miként fog helytállni az ott megszokott késhegyre menő harcban és milyen perspektíva állhat előtte. Karácsony Gergely esetében is ez az alapvető kérdés, amire ma még nem persze nem tudunk kielégítő választ adni, mégis azt állíthatjuk, hogy eddig jó repülőrajtot vett. A fiatal politikus mindenképpen egy különálló jelenségként definiálható, különösen az után, hogy a saját pártját, a Párbeszéd Magyarországért pártját beáldozva és az eszmeiségét hátrahagyva beállt az MSZP soraiba és e két pártnak lett a közös miniszterelnök-jelöltje.


Tulajdonképpen mindkét párt egyfajta menekülési stratégiaként választotta azt az opciót, hogy egy középpárt és egy törpepárt sorsát összekössék. Az MSZP éppen a korábbi kormányfő-jelöltjének az elvesztése után került abba a helyzetbe, hogy rohamosan csökkent a támogatottsága és mellé még nem volt miniszterelnök-jelöltje sem, aki összefogta volna a választásra való felkészülésüket. A Párbeszéd éppen ellentétes állapotban volt, létezett ugyan kormányfő-jelöltjük, de nem volt elég szavazójuk arra, hogy tényleges eséllyel indulhassak a parlamentbe jutás reményében. Adott tehát a 8-10%-os MSZP és az 1%-os Párbeszéd, amelyek bizonyos tekintetben egymásra voltak utalva. Ez a kényszer vezetett/vezethetett arra, hogy összefogjanak és közös pártlistán próbálkozzanak átlépni a 10%-os küszöbön.


Ma még úgy néz ki, hogy mindkét párt jól járt az összebútorozással, ezt a kezdeti megállapítást azonban sok dolog árnyalni fogja. Az első az, hogy az MSZP mennyit fog nyerni azon, hogy egy baloldali konkurens pártot a hátán visz be a parlamentbe. Hiszen az nyilvánvaló, hogy a Párbeszéd a választások után ismét a saját pártján belül a külön utas politikáját fogja megvalósítani, ha azt akarja, hogy ne jusson a történelem süllyesztőjébe. A Párbeszéd ugyanis korábban az LMP párt része volt, amelyikből azért vált ki, mert önálló politikát akart folytatni. Ez azonban nem úgy sikerült, ahogyan szerették volna, hiszen az 1%-os pártok sorát tudták csak növelni, tehát azt az átütő erőt, ami szükséges lenne a politikai céljainak a megvalósítására, nem sikerült elérni. Ha megmaradnak törpepártnak, akkor legfeljebb egy szatellit pártként élhetik le a politikai jövőjüket. Ez pedig mindig azt fogja jelenteni, hogy saját politikája sohasem lesz, ami végeredményben annullálni fogja az LMP-ből történt kilépésük jogosságát. Ez utóbbi párt ugyanis ma új erőre kapott és ha a Párbeszéd nem vált volna ki onnan, akkor Karácsony Gergelynek is szebb reményeket nyújthatott volna a jövő...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.