2018. február 26., hétfő

KERÍTÉSEN, HATÁROKON ÁTÍVELŐ PÉNZSZÓRÁS

KOLOZSVÁRI SZALONNA - VENDÉG
Szerző: Róza néni
2018.02.25.


Ezt a cikket egyetlen tavalyi, az 1198/2017 (IV.10.) kormányhatározat adataiból kiindulva egészíteném ki pár szóval. 

Ha jól megnézzük, akkor egyértelműen kiderül, hogy külföldről támogatott szervezetekről van ugyanis szó. Csakhogy ez esetben mi vagyunk a külföld! Azt ugyan nem tudjuk, hogy az érintett országok miért nem vesznek példát Magyarországról és hagyják, hogy egy Soros-ösztöndíjas által vezetett ország támogassa ezeket a szervezeteket. De talán okosan is teszik és örülnek, hogy kevesebbet kell áldozni a saját költségvetésükből ezekre a szervezetekre. És nem féltik az országuk függetlenségét és szuverenitását ezektől az átláthatatlanul működő civil szervezetektől.

Csak egy-két dolgot emelnék ki a számok alapján:

Az egyetlen nap alatt, 2016. december 20-án szétosztott pénzek összege kb. 27,5 milliárd forintra rúgott. És ez csak töredéke annak, ami összesen átcsorgott vagy a kerítésen átjutott. Úgy tűnik, ezeket aztán a kerítés sem tudja megállítani!

A 27.437.860.000 magyar forint, ugye már több mint a duplája a Tiborcznemzetivő-féle bűnszervezet (Olaf mondta, nem én!) miatti uniónak visszafizetendő 13.000.000.000 forintnak. De persze ez még mindig csak aprópénz, pedig biztosan ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy!

A támogatások, határon túli régiókra lebontva:
Erdély-Partium összesen 15 393 300 000
Vajdaság összesen 2 240 000 000
Horvátország összesen 170 000 000
Muravidék összesen 730 000 000
Diaszpóra összesen 2 680 790 000
Kárpátalja összesen 2 627 000 000
Felvidék összesen 3 596 770 000
Mindösszesen 27 437 860 000


Fogadjuk el azért, hogy ezek egy része akár még jó célokra is juthat. No, azt a részét nem is sajnálnám. Magyarázhatom ezt azzal, hogy valamikori határon túli magyarként és onnan tekintve ez természetesen csak jó érzéssel tölthetett volna el, anyaországi gondoskodás gyanánt.

No de innen nézve már teljesen más az ábra ismerve, hogy

– manapság mindent behálóz a korrupció, sajnos a jótékonykodást is (esetleges alkotmányos költségek itt is)

– az egyházak a politikának dolgoznak

– mindezekért a pénzekért immár bizonyíthatóan elvárt a szavazatban kifejezett hála

– Magyarországon több millió ember nélkülözik és lassan már a középosztály is csak egyik napról a másikra él, nulla tartalékkal.


És lehetne még sorolni… meg sorosozni, ha már a vízcsapból is ez folyik – jut is eszembe, megyek elzárom a vízcsapot...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.