2018. február 17., szombat

KÓSA LAJOS IS ÉRINTHETETLEN

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BATKA ZOLTÁN
2018.02.17.


Nem hajlandó nyomozni az ügyészség Kósa Lajos tárca nélküli miniszter felesége gyanúsan alacsony áron vett cége körül. A Polt Péter vezette Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) elutasította ugyanis Hadházy Ákos (LMP) az ügyben hivatali vesztegetés gyanújával tett feljelentését.

Mint arról beszámoltunk, Kósa Lajos felesége tavaly májusban feltűnően alacsony áron, mindössze 6 millió forintért vette meg a Tócó-Pece Kft.-t, úgy, hogy közben a cég eszközállománya korábban még 140 millió forintra rúgott. Kósa ezt azzal magyarázta lapunknak, hogy a cég az eladás előtt hirtelen eladósodott, ám erről azóta sem mutatott be semmiféle bizonyítékot a miniszter. Ami korrupciógyanússá tette az eljárást az az, hogy a céget Kósa régi fegyvertársa, az iskolaszövetkezeti szektor egyik fő lobbistája, Fiák István ügyvéd adta el Kósa feleségének, úgy, hogy mind az ügylet előtt, mind utána Kósa jó pár - Fiák és üzleti köre számára fontos törvényt kezdeményezett. Így a volt debreceni polgármester éppen a Tócó-Pece tulajdonosváltása után nem sokkal nyújtotta be a diákszövetkezetek mintájára induló nyugdíjas szövetkezetekről szóló törvényt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.