2018. február 13., kedd

MEGNÉZTÜK A LÁZÁR-FÖLDEK KÖZEPÉBE ÉPÜLT VADÁSZKASTÉLYT

INDEX
Szerző: NYILAS GERGELY - JOÓB SÁNDOR
2018.02.13.


Százmilliónál biztosan többe került az az impozáns épületegyüttes, amely Hódmezővásárhely mellett épült meg egy olyan területen, amelyet Lázár János anyjának földje ölel körül, a szomszédban pedig Lázár János és kiskorú fiainak birtokai állnak. A helyieket mégsem zavarja túlságosan az egész.

„Á, oda csak a Lázár szűk baráti köre mehet, mindenki tudja, hogy kié az a kastély. De én őszintén megmondom, lehet, hogy butaság, a Fideszre fogok szavazni, sokat fejlődött a város, sok pénzt hozott a térségnek, meg, hogy mondjam, ezek már megtömték a zsebüket” – mondta egy helyi ember, nem messze a Hódmezővásárhelyhez tartozó Batida közelében felépített, kastélynak látszó vendégháztól, amelynek nem Lázár János ugyan a tulajdonosa, de csak a Miniszterelnökséget vezető miniszter rokonainak tulajdonában lévő földeken keresztül közelíthető meg.

Mozgás nincs a batidai úton fekvő kastély körül, a közelben legfeljebb egy-két fácán bandukolt gyanútlanul. A főútra néző kaputól hosszú út vezet a távolban álló épületig, amely a kopasz fák mögött tél végén még jobban látszik, mint nyáron fog. A kerítés mentén végighaladva közelebb lehet ugyan jutni, de a dupla kerítés jótékonyan fedi el a vendégháznak nevezett, valójában szűk kör használatára szabott kastélyt.

A Lázárhoz köthető földek közepén, egy ügyvéd tulajdonában épülő kastélyról már korábban is hírt adott a sajtó, de most, hogy a közelmúltban elkészült, ismét téma lett. Alig két hét van a parlamenti választások főpróbájának tekintett hódmezővásárhelyi polgármester-választásig, amelyen a fideszes alpolgármester, Hegedűs Zoltán és a Jobbiktól az MSZP-n át az LMP-ig a teljes ellenzék támogatását élvező Márki-Zay Péter küzd meg egymás ellen. (Indul mellettük Hernádi Gyula is, akit emiatt az MSZP kizárt a soraiból, bár a jogi procedúra a kizárásról még nem zárult le.)

A kampány szokatlan koreográfiában zajlik: a fideszes jelöltnek egyetlen nagy utcai plakátját sem lehet látni, Márki-Zay sokkal láthatóbb az utakon. Igaz, Hegedűs viszont a helyi tévében, rádióban kap jóval több lehetőséget, és nagy számban kerülnek a postaládákba szórólapjai is...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.