2018. február 21., szerda

MÉLYEBBEN BELENYÚLTAK AZ ELIOS PÁLYÁZATAIBA, MINT AHOGY EDDIG LÁTSZOTT

DIREKT36
Szerző: VORÁK ANITA
2018.02.20.



Már az előkészítéskor is befolyásolhatták azokat a közvilágítási pályázatokat, amelyeken sokmilliárd forintot nyert a miniszterelnök vejéhez kötődő Elios Innovatív Zrt. – derül ki azokból a levelekből, amelyeket az EU csalás elleni hivatala, az OLAF küldött két érintett városnak. Az eddig megjelent cikkek alapján a városok által kiírt közbeszerzések feltételeit alakították úgy, hogy azok az Elios-t hozzák helyzetbe. Az OLAF leveleiből azonban az derül ki, hogy már a pályázatok előkészítésénél is felbukkantak a cég emberei, pedig ekkor hivatalosan még semmit sem tudhattak a tervezett beruházásokról. Az OLAF egy részletes jelentést is készített azokról a súlyos szabálytalanságokról, amelyeket a beruházásoknál derített fel, ezt a jelentést azonban a kormány nem hozta nyilvánosságra.

Hogy könnyebben megérthető legyen, hogy pontosan mi történt, röviden elmeséljük azt az évekig tartó és bonyolult folyamatot, aminek a végén az uniós pénzből utcai lámpa lett.
Évekig dolgoztak rajta

Amikor a magyar kormány egy-egy költségvetési ciklus elején megállapodik az Európai Unióval arról, hogy mennyi pénzt kap Magyarország a következő időszakban, akkor csak a főbb fejlesztési célokat határozzák meg. Ilyen cél lehet például az, hogy az adott több éves időszakban mennyit költhet az ország az energiatakarékosság javítására. Az EU-val közösen meghatározott célok megvalósítására már a magyar kormány írja ki a pályázatokat, amelyeket a magyar hatóságok bírálnak el.

Ezt a munkát csak akkor tudjuk végezni, ha vannak támogatóink. Csatlakozz te is, fektess be a demokráciába!

Már 2009 elején is indult olyan pályázat, amelyben közvilágítás-korszerűsítésre is kérhettek pénzt az önkormányzatok, a nagy LED-lámpás dömpinget és az Elios későbbi sikerszériáját azonban egy 2012-es pályázat indította el, amelyen önkormányzatok szerezhettek pénzt energiatakarékosságot javító projektekre. A pályázati felhívás 2012 decemberében jelent meg, ezért emlegeti ezeket a pályázatokat – az OLAF jelentését egyedül megszerző és ismertető 24.hu cikke szerint – a csalás elleni hivatal 2012-es csomagnak. A pályázatban lehetett kérni pénzt épületenergetikai korszerűsítésre is, és az sem volt meghatározva, hogy a közvilágítást csak LED-lámpákkal lehet korszerűsíteni, az önkormányzatok többsége mégis erre kért támogatást.

A pályázó városoknak tervet kellett készíteniük arról, hogy pontosan mire és mennyi pénzt szeretnének. Ezeket a számításokat többnyire nem maguk az önkormányzatok, hanem külsős cégek végezték. Azoknak a városoknak a többségében, ahol később az Eliost bízták meg a kivitelezéssel, ez a szakértő majdnem mindig a Sistrade vagy a Tender-Network volt. A külsős szakértők által írt tanulmányok kulcsfontosságúak voltak az egész folyamatban, mert ezek alapján dőlt el, hogy az önkormányzatok mennyi pénzből újíthatják fel a közvilágítást, azaz mennyit tudnak fizetni a beruházást megvalósító cégeknek.

Az önkormányzatok pályázatairól 2013 októberében döntött az illetékes kormányzati szerv, az azóta megszüntetett Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nonprofit Kft. Ezt a céget vagy az azt ellenőrző Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget emlegeti az OLAF irányító hatóságként, és a levelei szerint nekik is fontos szerepük volt abban, hogy az Eliosnak kedvezően alakuljanak a feltételek.

A 2013 októberi döntés után a pályázaton nyertes városok megtudták, hogy mennyi pénzt kapnak a tervük megvalósítására és elkezdhették megszervezni a beruházást, kiírták a közbeszerzéseket. Kalocsa például 2013-ban adta be a pályázatát az uniós támogatásra, 2013. október 15-én dőlt el, hogy mennyi pénzt kapnak, de a kivitelezésre csak majdnem egy évvel később, 2014. augusztus 29-én írták ki a közbeszerzést. Ez az az időpont, amikor az Elios mint kivitelező cég először bekapcsolódhatott a folyamatba pályázóként.

A Kalocsának és Szolnoknak címzett OLAF-levél szerint viszont már ennél jóval előbb aktív része volt az Elios-hoz kötődő embereknek az egész folyamatban. Mindkét levélben a következő megállapítások szerepelnek:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.