2018. február 8., csütörtök

NINCS TÖRVÉNY, MELY ELHALLGATTATHATNÁ A LENGYEL ZSIDÓK VÉRÉNEK JAJKIÁLTÁSÁT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: AN
2018.02.08.


A hír még keddi, de ne hagyjuk figyelmünket elsiklani felette: Andrzej Duda lengyel elnök végül aláírta a törvénymódosítást, mely szerint bűncselekmény lett a lengyeleket bűnrészességgel vádolni a holokausztban.

A Nemzeti Emlékezet Intézetéről (IPN) szóló törvényt módosító jogszabályt, melynek új előírásairól Duda utólagos normakontrollt kér ki az alkotmánybíróságtól, az elmúlt napokban Izrael, az Egyesült Államok és Ukrajna is bírálta.

A törvénymódosítás értelmében az IPN ügyészei büntetőjogi eljárásokat indíthatnak majd azok ellen, akik „nyilvánosan és a tényeknek ellentmondva” Lengyelországot, illetve a lengyel nemzetet a nácik bűntetteiben való bűnrészességgel vádolják, vagy „kirívóan csökkentik” e tettek valódi elkövetőinek felelősségét”. Aki ilyet tesz, azt pénzbírsággal vagy akár három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtják.

Csavar a történetben, hogy nem számít majd bűntettnek, amennyiben a lengyel bűnrészesség említése művészeti vagy tudományos tevékenység keretében történik.

Mikor Duda kedd délelőtt bejelentette, hogy a törvényt alá fogja írni, azt is hozzátette, hogy a szólásszabadságra, valamint a bűncselekménynek minősülő tettek meghatározásának pontosságára vonatkozóan kikéri az alkotmánybíróság véleményét.

Állítása szerint a törvény eleget tesz annak az Izrael által korábban megfogalmazott követelménynek, hogy ne akadályozza a holokauszt tudományos kutatását, és azt is fontosnak nevezte, hogy a holokauszt túlélői tanúvallomást tehessenek. Ugyanakkor hangsúlyozta: Lengyelországnak szüksége van arra, hogy a második világháború kapcsán megvédhesse jó hírnevét.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter kiábrándítónak nevezte Duda döntését, miközben fájdalmasnak és félrevezetőnek minősítette a „lengyel haláltábor” kifejezést (melynek terjesztését az új lengyel törvény megakadályozná).

Tillerson nyilatkozatával kapcsolatban Krzysztof Szczerski lengyel államfői kabinetfőnök, Duda külügyi államtitkára szerint az amerikai külügyminiszter szavaiból kiderül, mekkora kihívás előtt áll Lengyelország a párbeszédet és a törvényre vonatkozó magyarázatokat illetően. Lengyelországot nyitottnak nevezte az Izraellel és az Egyesült Államokkal folytatott párbeszédre, mely országokkal állandó kapcsolatban áll. A kabinetfőnök szerint mivel Duda a törvény aláírása mellett utólagos normakontrollt kért az alkotmánybíróságtól, ezzel eszközt teremtett az ilyen párbeszéd folytatásához...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.