2018. február 7., szerda

ORVOSBÉREK VERIK FEL A MAGÁNELLÁTÓK ÁRAIT

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: D. A.
2018.02.07.


Magánegészségügyi birodalmat épít az Affidea Diagnosztika Kft. Ennek újabb lépéséről számoltak be kedden Budapesten.

Az ország legnagyobb képalkotó diagnosztikai cége, az Affidea egy hete megvásárolta a piac egyik legjelentősebb foglalkozás-egészségügyi szolgáltatóját, a Főnix-Med Zrt.-t és annak egy leányvállalatát. A fúziós felvásárlással az Affidea az eddigi CT-, MR vizsgálatok mellett további mintegy 30 szakorvosi területen járóbeteg-ellátást és országos lefedettségű vállalat-egészségügyi szolgáltatásokat is kínál. A most létrejött vállalkozásnak több mint 3000 alkalmazottja és országos hálózata van. Ez az eddigi legnagyobb, szakmai befektető által végrehajtott akvizíció a magyar magánegészségügyi piacon.

Leitner György, az Affidea Diagnosztikai kft. igazgatója, aki mostantól a Főnix-Med Zrt. vezérigazgatói feladatait is ellátja az újságíróknak azt mondta: az új vállalkozás reményeik szerint sikerre van ítélve. A vezérigazgató azonban arról nem akart beszélni, hogy mekkora bevétel többletet remélnek attól, hogy a munkaegészségügyi piacot uraló három nagy cég egyikét, a Főnix-Med-et vásárolták meg. A felvásárláshoz a cég kizárólag saját forrásait használta fel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.