2018. február 28., szerda

ÖSSZEOMLOTT A FIDESZ-PROPAGANDA, NEM TUDJÁK, MIT MONDJANAK

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2018.02.27.



Ki gondolta volna, hogy a rendíthetetlennek hitt légvárak, hazugságok, egyetlen nap alatt összeomlanak? Nem tudhatjuk, hogy ez az összeomlás lesz a végső, vagy még egyszer talpra áll a szorítóban Orbán (vélhetően igen, mert gyenge az ellenfele), de most padlót fogott, az egyszer biztos, és éppen rászámolnak. Így járnak a felfuvalkodott hólyagok, az önmaguktól eltelt zsarnokok, akik azt gondolják, hogy örökké uralkodnak, és semmi nem árt nekik.

Akár most, akár később, de egyetlen pillanak alatt hull le a lepel, omlanak le a hazugságok, és egy pillanat alatt lesz meztelen a király. Egyik nap még legyőzhetetlennek hitt önkényúr, másik nap erejét, mítoszát vesztett, szerencsétlen flótás. A hódmezővásárhelyi vereséggel nem tudnak mit kezdeni. Már amikor Orbán rákezdett a régi nótára, hogy bevándorlóország leszünk-e, olyan üresen kongott, mint a felcsúti nagyharang és a felcsúti lelátó.

Lehet, hogy a hódmezővásárhelyiek legyőzték ezt a kretént. Ha nem söpri el most a nép haragja, az biztos, hogy ezt az ütést nem heveri ki, ez benne marad. Nem tudnak beszélni, nem tudnak mit mondani, minden szavuk erőtlenül porba hullik, és nevetség tárgya. Nem lehet tovább sorosozni, nem lehet tovább bevándolósozni, migránsozni, és nem maradt más semmi. Nem tudnak váltani, nem tudnak a normalitáshoz visszatérni, a mágia pedig nem működik.

Bevetik az utolsó fegyvert, a megfélemlítő fasiszta demonstrációt, de az már most bukott, mert a Kétfarkú Kutyapárt Ellen-Békemenete már most nevetségességbe fojtotta. Orbán túlságosan előreszaladt. Olyan diktátorrá nőtte ki magát a családjában, a pártjában és az egész országban, hogy innen nem tud visszalépni, nem tud váltani. Demokratikus, felelős, emberi hangon beszélő emberként már nem tud megszólalni, mert hiteltelen, és szörnyeteg lett. Most már csak előre tud menni, de hova?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.