2018. február 25., vasárnap

SZÉGYEN A KÜLFÖLDI KÉTKEZI MUNKA?

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Bandirepublic
2018.02.25.


Ha annyi euróm lenne, ahányszor az elmúlt években olvastam a lekezelő hangnemben emlegetett „mosogató”, „recepciós”, „pincér” diplomás határátkelőkről, akkor egész kellemes összeg ülne a számlámon. Pedig biztos, hogy szégyen az, ha valaki ilyen munkát végez? Ezt a kérdést veti fel az egyik ma ajánlott poszt. Aztán ellátogatunk Kanadába, méghozzá egy frissen érkezett egyetemista írásán keresztül, végül kicsit olimpiázunk még.

Sok fórumon megy a savazás, hogy a sokszázezer nyugatra vándorolt magyar csak alávaló állásokban tud megélni – írta a Bezzeg a svédek blog szerzője. Bandirepublic aztán felteszi a kérdést, vajon tényleg akkora probléma-e ez.


„Magyarországon képtelenség jól megélni és társadalmi elismertséget szerezni egyszerű melósként. (A 90-es, 2000-es évekről beszélünk, amikor még nem vándorolt el minden szaki Nyugat-Európába). Ma már biztosan többet keres egy klímaszerelő, mint egy tanár vagy egy könyvtáros – persze szigorúan zsebre, számla nélkül okosba -, de a társadalmi elismertség még mindig hiányzik. Az emberek jelentős része sznob: mondd meg a szakmádat, megmondom ki vagy!

Úgy érzem, az otthon maradott honfitársaim lenézik a külföldön dolgozó recepciósokat, szállodai szobalányokat, ápolókat, pincéreket, baristákat.

Azt az egy apró tényezőt sokan nem veszik figyelembe, hogy például Svédországban bármiből meg lehet tisztességesen élni, ha van két teljes munkaidőben kereső a háztartásban.

A másik az, hogy itt nem érzem azt a lebecsmérlő hozzáállást, amivel egy építkezési melós ruhában metrózó tagot illetnek sokszor otthon. A stockholmi munkás ugyanott ebédel és lakik, mint az irodista.

A harmadik szintje ennek a kérdéskörnek pedig már-már filozófiai, de mindenképpen meg kell kérdeznem: mivel teszel többet hozzá a világhoz - ha mondjuk financial reporting manager vagy egy multinacionális nagyvállalatban vagy ha házat építesz az embereknek esetleg szolgálatot teszel nekik azzal, hogy ételt, italt hozol az asztalukra? Az óvónéniket, ápolónőket és a tanárokat már nem is említem.

Mi van, ha valaki éppen azért megy nyugatra dolgozni, mert elege van abból, hogy Magyarországon bele van kényszerítve egy vállalhatatlan élethelyzetbe? Most itt nem a rengeteg mélyszegénységben élőre gondolok, hanem azokra, akik kénytelenek főiskolát, egyetemet végezni azért, hogy beállhassanak egy nemzetközi nagyvállalat shared service centerébe értelmetlen riportokat készíteni naphosszat, mert ez az egyetlen európai értelemben vett álláslehetőség otthon, ahol fizetnek rendes pénzt, járulékokat és még képeznek is, sőt nemzetközi karrierlehetőséget kínálnak.

Mennyire opció ma Budapesten elmenni baristának és eltartani a családod tisztességesen? Mi van, ha a belső fejlődésed eredményeként akarsz egyszerű, felelősségtől viszonylag mentes munkát és a szabadidődben önmegvalósítani? (...)

Miért ne dönthetném el én, hogy mit és miért csinálok a megélhetésem biztosítása érdekében? Ilyen szempontból számít, hogy nyugaton magasabbak a fizetések, mert sokkal több lehetőség adódik.

Ezért is szeretném, ha a gyermekünk Svédországban nőne fel, mert itt kevesebb a nyomás és több a lehetőség a kibontakozásra. Legalábbis a kutatások mai fokán így látom…”

Érdemes persze a teljes posztot elolvasni, méghozzá itt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése