2018. február 17., szombat

SZÉL BERNADETT: TIZENÖTMILLIÓ MAGYAR MINISZTERELNÖKE AKAROK LENNI

MÉRCE
Szerző: BOGATIN BENCE
2018.02.17.


Szombat délután tartotta országértékelő beszédét Szél Bernadett. Az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint nem lehet értékelni a Fidesz kormányzást, mivel az gyakorlatilag nem létezik. A kormány mellett az ellenzéki pártok is megkapták Széltől a magukét, és szó esett az LMP programjáról is...

...Szél: Diagnózis helyett megoldás kell

Az LMP miniszterelnök-jelöltje már első mondataival előre vetítette, hogy bár országértékelőként harangozták be az eseményt, de szerinte az a helyes, ha többet beszél a megoldásról, mint a diagnózisról.

Szél elsőként a határon túli magyarokhoz szólt egy Antall József-idézettel, aki bár 10 milliós ország miniszterelnöke volt, lélekben 15 millió magyar ember miniszterelnökének vallotta magát. Az LMP jelöltje úgy fogalmazott, a miniszterelnöknek minden magyart képviselnie kell, éljenek a világ bármely pontján.

Ehhez képest Szél szerint Orbán Viktor lélekben csak 2 millió magyar miniszterelnöke, csak ők azok, akikhez a Fidesz szól, a többieknek a reményvesztés és a kiszolgáltatottság jut. Ha pedig egy ország miniszterelnöke úgy dönt, hogy csak 2 millió embert akar képviselni – mondta Szél -, az ország kettészakad. Az LMP és az Új Kezdet pedig ezt a megosztottságot akarja megszüntetni.

Beszédének folytatásként Szél Bernadett a jelenlegi kormányzás értékelésére tért volna ki, ám szerinte azért lehetetlen,
mert ma Magyarországon nincs kormányzás.

A miniszterelnök-jelölt azt mondta, Orbán Viktor egy olyan rendszert épített fel, amely el tudja fedni a kormányzás hiányát. Miközben propagandaminisztérium van, Szél többek között oktatási és szociális ügyekkel foglalkozó minisztériumot hiányolt. Arra rámutatott, hogy ma a propganda mondja meg a kormánynak, hogy mit kell tenni: a CEU elleni fellépés, a civilek megbélyegzése, az ÁSZ-bírságok, a Nemzetbiztonsági bizottság munkájának ellehetetlenítése mind olyan lépések, amelyeket a gátlástalan propaganda hívott életre.

Szél szerint ezzel magyarázható az, hogy az óriásplakátokon ellenzéki politikusok vannak, nem pedig a kormány azon eredményei, amelyeket az emberekért végzett munkájával ért volna el a kormány. Példaként a devizahitelesek megoldatlan helyzetét, és a kudarcos családpolitikát hozta, utóbbit azzal alátámasztva, hogy folyamatosan nő a külföldön született magyar gyerekek száma. ezen a ponton is mért a külföldön élő magyarokhoz szólt: biztosította őket arról, hogy pártja mindent meg fog tenni, hogy hazajöjjenek azok, akik külhonba távoztak. Szintén a kommunikációs kormányzást illusztrálva Szél felidézte, hogy, amikor szembesítette a parlamentben Orbánt a kórházi fertőzésekkel, ő csak annyit mondott, hogy Soros.

Az LMP miniszterelnök-jelöltje elszámoltatást ígért kormányra kerülésük esetén: azt mondta, hogy amennyiben a Fidesz veszít, nem az ellenzéki lét vár rájuk, hanem a börtön.

A kormány mellett az ellenzéki pártok is megkapták a magukét Szél Bernadettől. Mint mondta csak az LMP és az Új Kezdet azok, akik a valóság oldalán harcolnak ők azok, akiket “nem tudtak megvenni.” Az LMP múltjára utalva úgy fogalmazott: ők az a párt, amellyel bár sok minden történt az elmúlt kilenc évben, mindig a saját útját járta, és tagjai ez idő alatt nem lettek tolvajokká. Hozzá tette, ők azok, akiknek annak idején elegük lett a teszetoszaságból, úgy az ellenzéki térfélen, mint a kormányoldalon.

A többi ellenzéki párt viszonylatában ismét leszögezte: nem kötnek elvtelen kompromisszumokat. Azt is hangsúlyozta, hogy ők voltak az a párt, amely ott volt, ahol az emberek: a tereken, piacokon – felszántották az országot, hogy elhitessék az emberekkel, hogy ők a valódi alternatíva...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.