2018. február 13., kedd

SZÉP SZEX?

ÉLET ÉS IRODALOM / FEUILLETON
Szerző: FÖLDÉNYI F. LÁSZLÓ
2018.02.09.


Szex. Nem tudom, pontosan mit jelent a szó. Bajban lennék, ha szabatos meghatározását kellene adnom. A testhez nyilvánvalóan köze van, ez nem kétséges. Ám hogy a test hol ér véget, abban már bizonytalan vagyok. Így azután abban is, hogy mi az, amit szexnek mondhatok, és mi az, amit már nem. Egy analógiához folyamodva: amikor elpirulok, akkor az arcom, vagyis a testem pirul el. De az oka egyáltalán nem testi. Jobb híján azt mondanám, hogy lelki – ha ugyan tudnám, mi a lélek. S akkor egyből az is kérdéses, hogy a lélek hol válik el a testtől, hol húzódnak a határai. Ha egyáltalán vannak határai, s nem eleve a végtelennel, a határtalannal érintkezik. És a test? Az meg a végtelen kozmosszal, a határtalan űrrel, ami itt kezdődik, a bőröm felszínén. Sőt már a bőröm alatt is ott van. Ám ha a párhuzamosok állítólag a végtelenben találkoznak, akkor a lélek és a test is valahol egybe kell hogy olvadjon. Valahol a távolban. Vagy esetleg a közelben. Vagy még annál is közelebb. Itt, bennem. A bőröm alatti sötétségben.

Így azután ha hallom a szót: „szex”, önmagában, úgy, ahogyan naponta milliószor elhangzik, akkor olyan érzésem támad, mintha egy bonyolult svájci óraszerkezetet szétszednének darabjaira, hogy azután soha többé ne tudják újra összerakni.

Hol keressem hát benne a szépséget?

Egyik legelső ezzel kapcsolatos élményem egyáltalán nem volt szép. A múlt század hatvanas éveinek közepén került rá sor. Tizenkét éves lehettem. Szexlapoknak akkoriban még nyoma sem volt. A Playboyt úgy emlegették, akár az ördög Bibliáját. Mindaz, amire a szexualitásnak csak az árnyéka is vetült, a Nyugat mételyének számított. A sztriptízt hírből mindenki ismerte; de még a Hold túlsó fele is elérhetőbbnek tűnt. A mezítelenség tabu volt. Nem csoda, hogy a szexre irányuló kíváncsiság a tilalomfák sűrűjében kínzó volt, s így az emberek a legrejtettebb helyzetekben is a szex nyomaira próbáltak bukkanni. Többnyire nem is eredménytelenül. Ha a filmvásznon a rendszerint prűd szerelmesek megfogták egymás kezét, abba a nem látható szeretkezésüket is bele lehetett látni; a kelleténél pár centiméterrel feljebb húzódó szoknya alól kivillanó comb véget nem érő fantáziálásokra adott lehetőséget; egy szép melltartó látványa pedig maga volt a színtiszta pornográfia. Folytonos szexuális izgalomban élt mindenki, amiből azonban a felszínen alig lehetett valamit tapasztalni. Ott a mesterségesen fenntartott higgadtság, a szexualitás iránti látszólagos közöny uralkodott. A szocializmus prüdériája igazi táptalaja volt a pornográf képzelődésnek. Nem csoda, hogy a vágy, ha el akarta érni a célját, gyakran tévutakat volt kénytelen bejárni. A szexuális perverzióknak valószínűleg sehol nem volt olyan nagy konjunktúrája, mint a kommunista országokban. Közép-Európában ráadásul ennek komoly hagyománya is volt: az egykori Osztrák–Magyar Monarchia az elfojtásoknak is nagyhatalma volt. Krafft-Ebing Psychopathia sexualis (1886) című könyve szerintem sehol nem volt olyan keresett olvasmány, mint Ausztriában, Csehországban vagy éppen nálunk, ahol a magyar fordítás 1894-től kezdve a múlt század első felében számos kiadást ért meg. A német orvos a leírt eseteinek jelentős részét ezekről a területekről gyűjtötte be. A perverziók térképe nem sokban tért el a geográfiai térképtől.

Ebbe a légkörbe beleszületve láttam életem első olyan fotóját, ami egy szeretkező párt ábrázolt. Két szeretkező sertést. Az iskolába hozott be egy fényképcsomagot az egyik diák, és két forintért árulta darabját. Nagy pénz volt ez akkor: négy gömb fagylaltot lehetett venni rajta. Pénzem ugyan lett volna annyi, hogy vegyek egyet, de nem mertem. A társam azonban megengedte, hogy az egyiket megnézzem. Két disznó volt látható rajta, egyik a másik hátán. Igen, így csinálják az emberek is, mondta. A szó szoros értelmében bénultan néztem a képet: amiről annyit fantáziáltam, ott volt előttem a maga brutális nyerseségében. Persze, én is így képzeltem el. A fotó azonban lehántotta mindazt, amivel a képzeletem a nyers mozdulatokat feldíszítette. Igyekeztem úgy tenni, mintha félvállról venném, együtt hangoskodtam a többiekkel, akik körénk csoportosultak, de a gyomrom közben görcsben volt. Valójában a képet is alig láttam...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése