2018. február 12., hétfő

TIBORCZ-ÜGY: MEGNEVEZTE AZ OLAF, HOL KELL KERESNI A CSALÁS SZERVEZŐIT

24.HU
Szerző: VITÉZ F. IBOLYA
2018.02.12.


Hét céget és ennél is több magánszemélyt nevezett meg érintettként az Elios-ügyben az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF a birtokunkba került jelentésében. Ennyi résztvevő bőven elég a bűnszövetséghez vagy a bűnszervezethez, de persze csak akkor, ha a Polt Péter vezette ügyészség vizsgálata talál bizonyítékot bűncselekményre. Az uniós szervezet mindenesetre költségvetési csalás gyanújával adta át a dokumentumokat a magyar hatóságoknak és javasolta a szervezett bűncselekmény nyomainak vizsgálatát is. Bemutatjuk az ügy eddig kevésbé ismert szereplőit is.

Milyen alapon állítja az OLAF, hogy szervezett csalás nyomaira bukkant az egy időben a miniszterelnök veje, Tiborcz István érdekeltségében álló Elios Innovatív Zrt. által elnyert, uniós támogatásból megvalósult közvilágítási projekteknél? Ezt részletezzük cikksorozatunkban, amelyben már vázoltuk a csalás általános receptjét, bemutattuk, milyen durva tenderbefolyásoló ügyletben nem vizsgálódott érdemben a rendőrség Szekszárdon, és mivel adott kezdőlökést Lázár János jelenlegi kancelláriaminiszter még hódmezővásárhelyi polgármesterként az Eliosnak. Most a projektek körül bábáskodó cégek és magánszemélyek hálóját vesszük számba.

A szervezőt nem az egyes önkormányzatoknál kell keresni, hanem inkább a tanácsadók, illetve az azok mögött álló magánszemélyek között.

Erre következtetett az OLAF abból, hogy a vizsgált 35 beruházás mindegyikében hasonló koreográfia alapján zajlottak a pályázatok. Rendre ugyanazok a tanácsadók bukkantak fel, ráadásul közöttük, illetve a tendernyertes Elios között átfedéseket, némelykor összeférhetetlenséget tártak fel. Az összeférhetetlenség pedig az uniós szabályok szerint a legsúlyosabb szankciót vonja maga után: 100 százalékos támogatásmegvonást. Mint megírtuk, éppen ez a javaslata a csalás elleni hivatalnak, az Elios-beruházásokra adott teljes, 13,1 milliárd forintnyi támogatás visszafizettetését tartja indokoltnak. Ez nem sokkal kevesebb, mint a pályázatokon taroló Elios összes, durván 15 milliárd forintos árbevétele 2012 és 2015 között...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése