2018. február 7., szerda

TRUMP PUTYIN ÉS ORBÁN NYOMDOKAIN HALAD - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2018.02.07.


- Az amerikai elnök is úgy látja, hogy aki más véleményen van, mint ő, az áruló - ez a virtigli populisták receptúrája

- Még egyáltalán nem biztos, hogy a nacionalista-populista politika segíti-e a keleti országok gazdasági felzárkózását

- A magyar és a lengyel gondok intő példát jelentenek az unió számára, hogy alaposan meg kell fontolni az új felvételeket
Washington Post

Egy harvardi szakértő szerint az amerikai elnök a diktátorok klasszikus nyelvét használja és olyan populisták nyomában jár, mint Putyin és Orbán Viktor. Hiszen mindkettő azt állítja, hogy ő, és csakis ő képviseli az igazi népet. És aki nem ért egyet vele, az áruló. Yascha Mounk annak kapcsán fejtette ki véleményét, hogy Trump igyekszik aláásni a demokratikus normákat, illetve intézményeket, és legutóbb hazaárulóknak minősítette azokat a demokrata képviselőket, akik nem állva tapsolták meg jelentését az unió helyzetéről. A politikus egyre agressszívabb bohóckodását persze lehet úgy tekinteni, mint a puszta pánik bizonyítékát. Hiszen megvan minden oka, hogy saját állításával ellentétben ne akarjon válaszolni az orosz beavatkozás ügyében nyomozó különleges megbízottnak. Ez persze természetes, mivel még ügyvédei is kényszeres hazudozónak tartják, és félnek, hogy a végén vádat emelnek ellene a vizsgálat félrevezetése, illetve az igazságszolgáltatás akadályozása miatt.

Ha nem hajlandó vallomást tenni, akkor Muellernek be kell idéznie, akkor pedig a politikus egyedül áll a bizottság előtt. vagy bírósághoz fordulhat, abban bízva, hogy közben majd csak történik valami. Csakhogy a különleges ügyész megy a maga útján, a törvényeket és a tényeket követi, így lassan bekeríti Trumpot. A pánik tökéletesen ésszerű válasz abban a csapdahelyzetben, amibe az elnök került.

Bloomberg

A kommentár úgy látja, hogy bár fizikai valójában már 28 éve lebontották, gazdasági értelemben azonban még nagyon is áll a Berlini fal, és nem csupán Németország két része, hanem a kontinens két fele között is. Sőt utóbbi tekintetben még rosszabb a kép. Csak a csehek jutottak el a belépés óta a nyugati GDP 80 %-ig, az indulási érték 65 % volt.A magyarok és a lengyelek azonban csak 63 %-nál járnak, a bolgárok meg mindössze 43 %-nál. A keleti gazdaságok felzárkózása lényegesen lelassult a 2008-as válság óta. Amióta nem érkezik oly nagy mértékben a nyugati tőke, mint korábban, azóta a motor akadozik. És az új tagállamok szavazói is hajlamosak arra, amire az egykori NDK-sok, hogy ti. a bajban olyan politikai erőket támogassanak, amelyek egyszerűbb megoldásokat kínálnak. Egyelőre azonban nem biztos, hogy a mind inkább nacionalista és populista kormányok politikája csökkenti-e a fejlettségbeli különbséget az EU két oldala között. De az egyértelmű, hogy ezek az államok bosszantják a Nyugatot és lehet, hogy ezzel csak még inkább megrendítik a külföldi befektetésekre épülő modellt.

Az Economist kutató részlegének összeállítása szerint Kelet-Európában nincs egyetlen ország sem, amelyet teljes mértékben demokratikusnak lehetne tekinteni. Ők részben saját maguk hozták létre a falat a nyugattal szemben, a korrupció és a rossz kormányzás révén, de közrejátszott a kialakulásában a tartós nyugati bizalmatlanság is. A kommunista, illetve a hideg háborús örökséget sokkal nehezebb kiheverni, mint ahogy azt bárki gondolta volna annak idején.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.