2018. február 12., hétfő

VÁRATLANUL POLT PÉTER LETT AZ ÁPRILISI VÁLASZTÁS KULCSFIGURÁJA

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2018.02.11.


Polt Péteren a világ szeme, hiszen most úgy tűnik, ő döntheti el az áprilisi országgyűlési választás végkimenetelét. Sokan csóválhatják a fejüket e kijelentés hallatán, ám a legfőbb ügyész kormányszimpátiája az Elios-ügy kapcsán kezd másodlagossá válni. A szokásos „nyomozunk, nyomozunk, aztán meg nem találunk indokot arra, hogy vádat emeljünk” módszere ugyanis ezúttal nem tűnik könnyen járható útnak. A Tiborcz István érdekeltségébe tartozó cég ügyében az óvatoskodás, időhúzás, mellébeszélés most akár vissza is üthet a főügyészre.

Egyre erősebb a gyanú, hogy az OLAF (az Európai Unió csalás elleni hivatala) csalinak használta a 4-es metróról szóló jelentés tavalyi nyilvánosságra hozatalát. Akkor a Fidesz mit sem sejtve a precedens megteremtéséről, örömmel publikálta a főként a baloldal politikusaira nézve kompromittáló megállapításokat tartalmazó dokumentumot. Így most, hogy a kormányfő vejének cégéről derített ki meglehetősen kínos tényeket az uniós szervezet, már kissé átlátszó az a magyarázkodás, hogy az ügyészségi nyomozás érdekeire hivatkozva jegelnék a szöveg nyilvánossá tételét. Főként akkor nehéz ilyen érvekkel operálni, amikor a jelentés részletei egymásután jelennek meg a hazai sajtóban.

Nem véletlen, hogy Lázár János kancelláriaminiszter azzal vádolta az OLAF-ot, hogy beavatkozik a magyar választásokba. Lázár hisztije érthető annak fényében, hogy személye is érintett lett az ügyben amiatt, hogy három hónapja egy Kormányinfón kikotyogta, hódmezővásárhelyi polgármesterként Tiborcz Istvánnal közösen találták ki a közvilágítási tenderek rendszerét, és az alföldi városban már a kormányfő veje érdekeltségébe tartozó cég is vitte el ezt a pályázatot. Ebben az ügyben a DK feljelentést is tett a volt polgármester ellen. Lázárnak azért is különösen kínos a mostani jelentés, mert szülővárosában javában zajlik az időközi polgármester-választás kampánya, így ha a helyi korrupció gyanúja lengi be ezt a küzdelmet, az gyengítheti a kormánypárti jelölt esélyeit a győzelemre...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.