2018. február 28., szerda

VÁSÁRHELYI PÉLDA

FARKASVONÍTÁS
Szerző: Tarski
2018.02.28.


...A nagy kérdés most az, hogy a vásárhelyi példa milyen hatással lehet majd az április 8-ai választásokra. Azt gondolom, hogy elsősorban lélektani hatása lesz: a vásárhelyi példa ugyanis megszüntethet, feloldhat olyan belső félelmet, hogy nem kell tartani a hatalom retorziójától, mert szembe mentek a jelöltjükkel. Megítélésem szerint ez nagyon fontos tényező lehet a következő választásokra is. Ezen túlmenően nagyon kevés hatása lehet, hiszen nagyon sok eltérő sajátossággal rendelkeznek ezek a választások. A polgármester választás egy adott város közigazgatási vezetőjét hivatott kijelölni, aki csak korlátozott hatáskörökkel rendelkezhet. Ezzel szemben az országgyülési képviselő választások a legfőbb politikai hatalom megszerzését hivatott eldönteni, ami egyúttal a jogalkotói hatalom birtoklását is jelenti. Ez utóbbi pedig azért sokkal fontosabb egy város elsőszámú vezetői hatalmával szemben, mert az adott párt(szövetség) az egész nemzetállam tekintetében képessé válhat a politikai céljainak a megvalósítására, így nyilván Hódmezővásárhely vonatkozásában is. Tehát egy Fideszes győzelem esetén Márki-Zay Péternek is a Fidesz által meghozott törvények szerint kell és lehet dolgoznia. Ezért tartják sokan másodlagos dolognak azt, hogy ki nyerte meg a vasárnapi választást. Ezért fontosabb kérdés az, hogy az április 8-ai választást nyerjék meg a Fidesz jelöltjei és maga a Fidesz is.

Ha pedig ez utóbbi kérdést boncolgatjuk, ti. azt, hogy ki nyerheti meg az április 8-ai választást, akkor semmi jót sem mondhatunk az ellenzék számára. Hiszen azt már most jól láthatjuk, hogy az az ellenzéki egységfront, ami vasárnap győzelemre segítette az ellenzék jelöltjét, nem fog fennállni április 8-án. Elég csak arra gondolnunk, hogy még a balliberális oldalon sincs egyetértés abban, hogy kik induljanak a választásokon, ezért jöhetett létre olyan helyzet, hogy balliberális jelölt lesz kénytelen egy szintén balliberális jelölttel szemben megvívni a győzelemért. Ezt még tetézi az a tény, hogy az induló pártok száma sem csökkent le két csoportra, amint az vasárnap adott volt, ezért az egyes pártok jelöltjeire leadott szavazatok száma is jobban eloszlik majd közöttük. A helyzet ugyanis az, hogy a vásárhelyi választás egy végletekig leegyszerűsített változata volt a liberális demokráciákban szokásos választásoknak. Tulajdonképpen egy középkori párviadalhoz hasonlatos volt, amelyben csak az egyik félnek lehet túlélési esélye, a másiknak szükségszerűen buknia kell. A szokványos liberális demokráciákban azonban a pártok széles tömege indulhat harcba a választási győzelemért, és az győz, amelyik képes egyben tartania, mozgósítania a választóit és megszerzi a szavazat többséget. Ez pedig nem jellemző a balliberális oldalra, ami egyúttal jelzi azt is, hogy a győzelmi esélyei minimálisra csökkenhetnek. S végül a vásárhelyi egységfront két szereplője, mégpedig a Jobbik és az LMP egyértelműsítette azt, hogy külön fog indulni április 8-án. Mindezek összegződéseként nem érdemes túlzottan sok következtetést levonni a vasárnapi választás eredményéből...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.