2018. február 16., péntek

VONA GÁBORRÓL LEHULLOTT A CUKI NÉPPÁRTI DEMOKRATA MASZK

VÁROSI KURÍR 
Szerző: PÁLMAI TAMÁS
2018.02.16.


Az Index előzetest közöl jövő heti Vona interjújából, ebből tudhatjuk meg, hogy a pártelnök – ha hatalomra kerülnének – megkezdené a besúgó állam kiépítését.

Jön a Gestapo is?


Ne feledjük, hogy az 1944-es német megszállás alatt, milyen nagy számban jelentgettek fel ismerőst és ismeretlent a magyarok. Vona alighanem erre a sikerre alapozza legújabb tervét, aminek annyi köze van az eddig emlegetett demokratikus változáshoz, – amelynek az élére akart állni – mint annak a bizonyos mondásbeli hajdúnak a harangöntéshez.

Vona most ismét bebizonyította, hogy semmit nem változott. Az utóbbi években is ugyanaz a szélsőséges gondolkodású politikus maradt, aki volt, csak egy kis demokratikus mázt erőltetett magára, amin most szép csendben megjelentek az első hajszálrepedések.

“A jobbik ha kormányra kerül sikerdíjat fizet a korrupciós ügyek bejelentőinek akik ezért a pénzben kifejezett büntetési tétel 5 százalékát kapnák adómentesen. A sikerdíjban az részesülhet, aki:
  • nem hivatalos személyként
  • még le nem leplezett korrupciós ügyet
  • releváns bizonyítékokkal alátámasztottan
  • a hatóságok tudomására hoz,
  • mely alapján végül a bíróság vagy vagyonelkobzást, vagy pénzbüntetést szab ki.
Ezért cserébe a pénzben kifejezett büntetési tétel 5 százaléka járna, adómentesen.” 
-nyilatkozta a portálnak a pártelnök, majd így folytatta:

“Extrém, és nem is teljesen jó példa, de ha például az Elios Zrt. gyanús közbeszerzései győzelmeinek hátterét egy privát feljelentés nyomán a magyar hatóságok tárták volna fel, úgy az OLAF által javasolt büntetés, bő 12 milliárd forint bíróság ítélet keretében az elítéltektől vagyonelkobzás alá kerülne, és annak egyhuszada, 600 millió lehetne a sikerdíj összege.”

Na neeeeeeeee!!!!!!!!!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.