2018. március 2., péntek

6 KÉRDÉS A VÁLASZTÁSOKRÓL, AMIT TALÁN FÉLSZ FELTENNI

MÉRCE
Szerző: SZŰCS ZOLTÁN GÁBOR
2018.03.02.


Most, hogy túl vagyunk egy bombameglepetésen, jönnek a nem kevésbé meglepő közvélemény-kutatási adatok, és lassan a célegyenesbe fordulunk az április 8-i választások előtt, tehát felmerül néhány kérdés.

1. Legyőzték a Fideszt Hódmezővásárhelyen, most akkor mégis demokrácia van?

Nem. Nincs. A nagyarányú választási csalás a legsötétebb diktatúrák eszköze, illetve meglehetősen drámai pillanatokra van tartogatva. Az Orbán-rezsim nem így működik, ahogy a legtöbb nem-demokratikus rezsim sem, hanem sunyibb módon.

A média szisztematikus megszállása és propagandagépezetté lefokozása, a jogállami garanciák leépítése, az ügyészség politikai irányítása, a NVB politikai elfogultsága az intézményesült korrupcióval, az anyagi erőforrások példátlan koncentrálásával, a választási rendszer átszabásával brutálisan leszűkítették mindenféle politikai alternatíva mozgásterét.

A szakirodalom az ilyen szürke zónába tartozó formákat hibrid rezsimeknek nevezi.

A hódmezővásárhelyi vereség még nem jelenti, hogy a rezsim leváltható és még egy választási vereség sem jelentené azt, hiszen gondosan bebetonozták magukat a hatalomba minden szinten.

A hódmezővásárhelyi vereség annyit jelent, hogy ha az emberek elég dühösek, akkor a választásokon még ezt ki tudják fejezni, mert a rezsim még nem fél eléggé a bukástól ahhoz, hogy ezt fizikailag lehetetlenné tegye.

2. Úgyse adják át a hatalmat, minek menjek szavazni?

Azért kell elmenni szavazni, mert még lehet, és mert még van választási lehetőség.
Minél többen mennek el szavazni és minél többen fordulnak a rezsim ellen, annál inkább megnehezítik a fideszesek a dolgát, hogy a szokásos sunyi kis húzásaikkal megtartsák a hatalmat.

A nyílt választási csalás nagyon durva lépés, amitől még mindig visszariadhatnak, és ha a kormány bukása nem is jelenti, hogy automatikusan jó lesz nekünk, egy fontos és kihagyhatatlan lépést teszünk a demokrácia és a saját magunk élete fölötti rendelkezés visszanyerése felé.

Ha pedig rászánják magukat, nos, akkor legalább tisztán látunk. A bojkottnak pontosan az a hibája, hogy át akar ugrani egy fontos fázist és rögtön nyílt diktatúrába akarja fordítani a rezsimet, holott valójában nem pontosan tudjuk, hogy hol állunk.

Nem kétséges, hogy mindannyiunknak rosszabb lehetőség a nyílt diktatúra, mint egy hosszú, keserves tanulási folyamat, amelynek a végén legalább ott a remény a szabadságra és a jobb életre. Lehet, hogy ez az út, ez a folyamat előbb a diktatúra poklához vezet minket, de lehet, hogy nem. Ha egy mód van rá, inkább tegyünk ellene, mint hogy az egyszeri szőlősgazdát kövessük:

“A szőlős gazda is, az egyszeri,
Magánkivűl s őrjöngve kacagott fel,
Látván, hogy szőlejét a jég veri,
Dorongot ő is hirtelen kapott fel,
Paskolni kezdé, hullván könnyei:
“No hát, no!” így kiált; “én uram isten!
Csak rajta! hadd lám: mire megyünk ketten!”
(Arany János: Bolond Istók)

A politikai részvétel lenne a jobb megoldás akkor is, ha reménytelenül népszerű lenne a rezsim, de Hódmezővásárhely megmutatta, hogy nem ez a helyzet. A kormány elképesztően agresszív propagandája és az ellenzék gyengesége némiképp eltorzította a perspektívánkat, de az eddig is tudható volt, hogy tartalmi értelemben a migránsozós-sorosozós kormánypropaganda valójában messze nem olyan hatékony, mint amennyire brutális és amennyire hatékony az embereket valóban érdeklő kérdések megvitatásának megakadályozásában.

Az embereket ugyanis az egészségügy helyzete és a szociális kérdések sokkal jobban érdeklik, azt is lehetett tudni, hogy még a hívei is korruptnak tartják a Fideszt, csak a mesterséges hisztériakeltés ezt elfedte. De csak mostanáig...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése