2018. március 5., hétfő

ABSZURD KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT TARTJÁK FOGVA CZEGLÉDY CSABÁT

SZTÁRKLIKK
Szerző: JÁSZ ZOLTÁN / SZTÁRKLIKK
2018.03.04.


A külvilágtól totálisan elzárva, az alapvető személyiségi jogait megsértve őrzik a szegedi kapitányság hermetikusan elzárt fogdájában – tudtuk meg ügyvédjétől, aki egy egészen abszurd történetet is megosztott a Sztárklikkel.

Amilyen gyorsan intézkedtek a hatóságok a volt szocialista politikus újbóli őrizetbe vételéről péntek este, annyira nem volt már sürgős a kihallgatása - értesült a Sztárklikk. Eredetileg úgy volt, hogy a Szombathelyről Szegedre szállítását követően azonnal megkezdődik a vallomástételi eljárás, ám erre végül csak a szombat délutáni órákban került sor.

Mint azt már megírtuk, a Czeglédy Csaba elleni újabb gyanúsítással épp azután álltak elő a hatóságok, hogy kiderült: a volt MSZP-s önkormányzati képviselő hivatalosan is független országgyűlési képviselőjelöltté vált Szombathelyen, így mentelmi jogával élve elhagyhatta a szegedi előzetes letartóztatását.

Nem sokáig tartott azonban a szabadsága, és ebben alighanem közrejátszottak azok a nyilatkozatok, amikben Czeglédy Csaba nyilvánvalóvá tette, hogy számos dokumentummal rendelkezik, például az Elios-ügyben is, amik terhelőek bizonyos kormánypárti politikusokra nézve.

Úgy tudjuk, most egy Tolkien-kötet az egyetlen dolog, amit a rajta lévő ruháján kívül magával vihetett a zárkába. „Jelenleg az a helyzet, hogy még telefonon sem tudunk kommunikálni vele. Ez egyértelműen jogsértő, hiszen az ügyvédhez való jogától fosztják meg.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.